|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Antall József az MDF tapolcai választási nagygyűlésén (1. rész)
|
1990. március 16., péntek - Választási nagygyűlést tartott
pénteken Tapolcán a Magyar Demokrata Fórum. Részt vett a
rendezvényen Antall József, az MDF elnöke, valamint a párt Veszprém
megyei képviselőjelölt listavezetője és a helyi képviselőjelöltje.
Palkovics Imre megyei listavezető, a Herendi Porcelángyár
munkástanácsának elnöke határozottan visszautasította azokat a
vádakat, miszerint az MDF a munkástanácsokon keresztül igyekszik
bejutni a munkahelyekre. A Magyar Demokrata Fórum a munkástanácsok
alakulásához szakmai jogi tanácsokat adott. A munkástanácsok nem
azonosak sem az 1956-os munkástanácsokkal, amelyek tagjai
tulajdonosi szerepre is törekedtek, és nem azonos a Jugoszláviában
kialakított önkormányzati szervezetekkel sem. A hazai munkástanácsok
- így a herendi is - fő funkciójának a munkások érdekvédelmét
tekinti, de ebbe beletartozik az, hogy megteremtsék részükre a
tulajdonszerzés lehetőségeit is.
Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a történelmi folyamat elemzése során leszögezte: lezárult az a periódus, amely 1917-ben kezdődött és ez a történelmi fordulat visszafordíthatatlan. A nemzeti függetlenség és a piacgazdaság megteremtése a legsürgetőbb feladat, ennek keretében elengedhetetlen a tulajdonviszonyok átalakítása. A Magyar Demokrata Fórum az ellenőrzött privatizáció híve, amelynek során három-öt év alatt a jelenleg 90 százalékos arányú állami és köztulajdont 30 százalékra kell visszaszorítani. Lehetőséget kívánnak nyújtani a munkásoknak arra is, hogy kedvezménnyel részjegyeket vásároljanak.
Ebben kulcsszerepe lehet a munkástanácsoknak - mutatott rá az MDF elnöke -, ezért is támogatják. Megítélése szerint ugyanis a szakszervezetek válságban vannak, így nem tudják ellátni a szükséges érdekvédelmet.
A továbbiakban a koalícióval kapcsolatos félreértéseket igyekezett eloszlatni az MDF elnöke. Elmondta: már az MSZMP kongresszusa előtt elhatározták, hogy kétoldalú koalícióra nem lépnek, elképzelhetetlen számukra a lengyel modell. A választások közeledtével méginkább már egyértelművé vált, hogy semmiféle koalícióra nem lépnek a Magyar Szocialista Párttal. (folyt.köv.)
1990. március 16., péntek 22:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|