|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - második munkanap (1. rész)
|
1989. december 19., kedd - Bejelentésekkel kezdődött az Országgyűlés decemberi ülésszakának második munkanapja kedden reggel 9 órakor. Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke arra kérte a parlamenti csoportokat, hogy az ülésszak idején tárgyalják meg a politikai pártokkal és az érdekképviseleti szervekkel folytatott konzultációk tapasztalatai alapján a parlamenti választások előrehozataláról, az Országgyűlés megbízatásának lerövidítéséről szóló javaslatot.
Tájékoztatást adott arról: az MSZP parlamenti csoportja felhívással fordult az Országgyűléshez, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 21-22-i megalakulásának évfordulóján emlékezzenek meg e történelmi eseményről. Kérte, hogy a parlamenti csoportok tárgyalásaikon e kérdésben is alakítsák ki álláspontjukat. Elmondta azt is, hogy a Parlament kupolatermében a Pénzügyminisztérium számítógépes rendszere a képviselők rendelkezésére áll; segítségével a költségvetéssel összefüggésben bármilyen részadatról tájékozódhatnak a képviselők. Az Országgyűlés ezután a tárgysorozatnak megfelelően tájékoztatót hallgatott meg a kormány 1990. évi gazdaságpolitikai programjáról, amelynek előterjesztője Kemenes Ernő, az Országos Tervhivatal elnöke volt. (folyt.köv.)
1989. december 19., kedd 10:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|