|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kapcsolodó MTI-fotók |
|
|
|
|
1989. július 11. |
George Bush, a hazánkban tartózkodó amerikai elnök köszönti a Kossuth térre érkezetteket. Az amerikai politikus az esti órákban érkezett a fővárosba, ahol az eső ellenére több ezer ember várta. Az Országház előtti tribünön Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke üdvözölte a vendégeket. |
|
|
|
1989. július 11. |
George Bush az Amerikai Egyesült Államok elnöke és felesége, Barbara Bush hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. Ünnepélyes fogadtatásukra a Parlament előtt, a Kossuth szobornál került sor. |
|
|
|
1989. július 11. |
George Bush az Amerikai Egyesült Államok elnöke és felesége, Barbara Bush hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. Ünnepélyes fogadtatásukra a Parlament előtt, a Kossuth szobornál került sor. A képen: George Bush és Barbara Bush. |
|
|
|
1989. július 11. |
George Bush amerikai elnök díszvacsorán vesz részt a Parlamentben, amelyet a Minisztertanács és az MSZMP adott a hazánkba látogatott elnök tiszteletére. |
|
|
|
1989. július 11. |
Nyers Rezső szocialista politikus, az MSZP volt elnöke, 1923. március 21-én született Budapesten. A képen: Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke koccint George Bush amerikai elnökkel (b) a Parlamentben az amerikai elnök tiszteletére adott díszvacsorán. |
|
|
|
1989. július 11. |
George Bush-t az Amerikai Egyesült Államok elnökét és kíséretét több ezer fővárosi lakos várta a Parlament előtt a Kossuth téren. A képen: a fővárosiak egy részét az eső sem riasztotta el. |
|
|
|
1989. július 11. |
George Bush-t az Amerikai Egyesült Államok elnökét és kíséretét több ezer fővárosi lakos várta a Parlament előtt a Kossuth téren. A képen: a fővárosiak egy részét az eső sem riasztotta el. |
|
|
|
1989. július 11. |
Id. George Bush, a hazánkban tartózkodó amerikai elnök köszönti a Kossuth térre érkezetteket. Az amerikai politikus az esti órákban érkezett a fővárosba, ahol az eső ellenére több ezer ember várta. Az Országház előtti tribünön Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke üdvözölte a vendégeket. |
|
|
|
1989. július 11. |
Id. George Bush, a hazánkban tartózkodó amerikai elnök köszönti a Kossuth térre érkezetteket. Az amerikai politikus az esti órákban érkezett a fővárosba, ahol az eső ellenére több ezer ember várta. |
|
|
|
1989. július 11. |
. Városszerte készülődnek George Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke budapesti látogatására. Képeink július 11-én, az érkezés napján készültek a belvárosban. A képen: fotó készítés Bush elnökkel a Vörösmarty téren. |
|
|
|
1989. július 11. |
Az Elnöki Tanács, a Minisztertanács és az MSZMP elnöksége július 11-én díszvacsorát adott a Parlamentben George Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke és felesége tiszteletére. A képen: Németh Miklós, Grósz Károly, Nyers Rezső és George Bush beszélgetése a díszvacsora előtt. |
|
|
|
1989. július 11. |
Az Elnöki Tanács, a Minisztertanács és az MSZMP elnöksége július 11-én díszvacsorát adott a Parlamentben George Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke és felesége tiszteletére. A képen: Németh Miklós, Nyers Rezső és George Bush beszélgetése a díszvacsora előtt |
|
Kapcsolodó MTI-hírek |
|
|
Kapcsolódó rádióhírek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|