|
|
|
|
Pártszakadás helyett vezetők visszahívását szorgalmazzák a kisgazdák
|
1989. december 10., vasárnap - Bizalmatlansági indítványt nyújtottak be önmaguk ellen a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Bács-Kiskun megyei vezetői vasárnap Kalocsán tartott megyegyűlésükön. A bizalmatlansági indítványt a résztvevők nem fogadták el, hanem megerősítették tisztségükben az érintetteket. A megerősítés egyben azt is jelenti, hogy a jelenlévők Bács-Kiskun több mint 60 helyi kisgazda szervezetének képviselői - csaknem 140-en - 2 tartózkodás mellett egyetértettek az előző napon történtekkel. Ekkor, azaz szombaton ugyanis a kisgazdapárt 5 megyei - Bács-Kiskun, Csongrád, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár -, valamint nagy-budapesti szervezetének vezetői találkoztak Kecskeméten és közös nyilatkozatot írtak alá.
Ebben, mint dr. Ádám Pál, a független kisgazdapárt országos intéző bizottságának tagja, a Bács-Kiskun megyei szervezet ügyvezető elnöke az MTI munkatársának elmondta: semmisnek nyilvánították az utóbbi hetekben történt felfüggesztéseket, illetve kizárásokat. Elhatárolták magukat nemcsak a politikai bizottság tevékenységétől, hanem a párt ügyvezető alelnökétől, az országos főtitkártól, a szervezéssel megbízott országos főtitkár-helyettestől, és az országos pártigazgatótól, valamint az őket körülvevő munkatársaktól, mint olyan személyektől, akik alkalmatlanságukat bizonyították. A megyék képviselői kifogásolták azt is, hogy a pártprogramot megvitatás céljára mindeddig nem bocsátották a tagok rendelkezésére. Az említett tisztségviselők nem intézkedtek a párt vagyonának visszaadásáról, a vidéki szervezeteknek semmilyen tájékoztatást, segítséget nem adtak, és magatartásuk miatt más politikai szervezetek joggal tartják megbízhatatlannak a kisgazdapártot. A nyilatkozat aláírói egyébként nem számítanak pártszakadásra, hanem csak az alkalmatlan vezetők leváltására. Az ezt szorgalmazó ,,ellenzéki,, szervezetek együttműködésének koordinálására egy 8 tagú bizottságot hoztak létre. (MTI)
1989. december 10., vasárnap 20:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|