|
|
|
|
90 éves a FIAT (1.rész)
|
Róma, 1989. június 30. péntek (MTI-Panoráma) - Kilencven éve, 1899. július 1-én alapították Európa legnagyobb autógyártó cégét, a FIAT-ot. A torinói előkelő társadalom kilenc tagja gyűlt össze Bricherasio gróf kastélyában, hogy aláírja az alapító okmányt. A szervező egy vállalkozó kedvű ifjú katonatiszt, Giovanni Agnelli. A tőke, amit összeadtak: 800 ezer líra (ma már egy robogó sem telik ki belőle, ám akkor igen nagy pénz). A cél: automobilok gyártása. A céget ,,Torinói Olasz Autógyár,, (ennek rövidítése a FIAT) néven jegyzi be a közjegyző tíz nappal később. Őszre kész is az első jármű. ,,3 1/2 HP,, névre hallgat, s inkább hasonlít konfliskocsihoz, mint a mai autókhoz. Hátul, a hintóülés alatt elhelyezett kéthengeres kis motorja (679 ccm) alig 4 lóerőt képes leadni. Ezzel óránként 35 kilométeres ,,szédületes,, sebességgel szállít három személyt, akik egymással szemben ülnek, mint a hintókban volt szokás. Öt hónap elteltével nyolc ilyen jármű talált vevőre, de még 1900-ban is csak 26 az újabbakból, amelyek már négyszeres teljesítményre voltak képesek. Az új torinói hóbort azért hamar elterjedt az iparosodó Itáliában. Előkelők különcségéből népszerű sport- és munkaeszközzé vált. A FIAT rászoktatta az olaszokat az autóra, s oly sikeresen, hogy máig bolondulnak érte. A cégalapító Giovanni Agnelli profi üzletembernek bizonyult. A termelés-szervezést a Fordtól leste el- egytanulmányúton. 1903-ban már Amerikába is adott el autóiból, lerakatot nyitott Sidney-ben és Ausztriában leányvállalatot. 1907-ben a legendás ,,Itala,, Párizsból Pekingig gurul a saját kerekén, Verne Gyulához méltó vállalkozással, és a népszerűvé váló autóversenyeken a FIAT-ok rendre jól szerepelnek. A titok mégsem ez. Századunk első évtizedében csak Torinóban már 20 autógyártó műhely működött, s egész Olaszországban 61, köztük olyan nevek, mint Lancia, Bugatti, Ferrari vagy az Alfa Romeo. Mégis kevesen maradtak fenn közülük a két háború után, és amelyekn mégis, azokat a FIAT rendre bekebelezte.
Ma egyedül áll a porondon. Nemzetközi multinacionális cég 150 országban 700 leányvállalattal, 277 ezer alkalmazottal, 45 ezer milliárd líra (32 milliárd dollár) árbevétellel. A titok az az üzletpolitika, amit Giovanni Agnelli, a ,,szenátor úr,, ahogyan később nevezték Mussolinitól kapott (de nem sokra becsült) címe után, már az első évektől tudatosan folytatott: az autógyártás mellett több lábra állítani a vállalkozást. A FIAT 1901-ben már gyárt omnibuszt, 1903-ban teherautót, szállító járműveket, 1905-ben kerül ki üzemeiből az első hajómotor, 1908-ban az első repülőgépmotor. 1915-től katonai repülőgépeket állít elő. 1917-től vasúti szerelvényeket is. (folyt.)
1989. június 30., péntek 08:15
|
Vissza »
|
|
90 éves a FIAT (2.rész)
|
A második világháborút követően a ,,szenátor úr,, után a ,,tanár úr,, Vittorio Valletta foglalja el a torinói FIAT-birodalom komor vezérigazgatói irodáját. Ő is nagy ipari szervező. Az ötvenes években a FIAT belefog a traktorgyártásba, majd az atomipar következik, a távközlés, mára az űrkutatás. Jelen van ugyanakkor bankokban, az idegenforgalomban, lapkiadó (a torinói La Stampa az övé) és a futball-üzletben is: a fekete-fehér csíkos Juventus, a legtöbb olasz bajnokságot nyert klub szintén a FIAT-birodalom része. A nagy szerelem azonban máig a gépkocsi. A multinacionális kolosszus üzleti forgalmának felét ma is ez adja. A legendás FIAT-modellek - a háború előtt a Topolino, 1955-ben a híres 600-as és 500-as (Valletta is ezzel járt), később a 124-es (amelyik a szovjet Ladák ősanyja), mára a Tipo - hozzátartoznak a gépkocsigyártás történelméhez. A FIAT-ideál következetesen a kiskocsi, az olcsó népautó. 1988-ban 2 millió FIAT-gépkocsit gyártottak és adtak el, ezzel első az európai gyártók között, s övé a piac 15 százaléka. Autókat persze ma már sokfelé gyártanak, s talán jobbakat is mint a FIAT. A torinói birodalom vezetői azonban a gyártás-szervezésben is élenjárnak. Ugyanis nem ugyanaz a dolog egy típust néhány ezer példányban előállítani, vagy néhány százezres nagyságrendben. A robotokkal hegesztett karosszéria-üzem a FIAT-nál 1978-ban valósul meg, elsők között a világon. 1981-ban robotizálják a motorszerelést. S idén avatták fel Cassinóban a világ első teljesen automatizált gépkocsigyártó üzemét. Itt nincs már munkás, csak fehérköpenyes számítógép-szakemberek, akinek felügyelete alatt a számítógép és lézer vezérelte robotok teljesen automatikusan állítják össze, festik és próbálják ki a teljes gépkocsit, naponta 1.800 darabot. Számítógép szervezi az alkatrész-beszállítók sok tízezres hadát, nemkülönben az eladást - igényekhez szabottan. Giovanni Agnelli, az unoka (az ,,ügyvéd úr,,) - aki ma áll a birodalom élén - büszke arra, hogy méltó folytatója a cégalapító nagyapa művének. Valószinűleg nagyobb hatalom összpontosul kezében, mint bármelyik olasz kormányfőnek. A FIAT részvényei ma is felfelé mennek a milánói tőzsdén és jegyzik őket a Wall Streeten is. A FIAT 90 évesen életerősebb, mint valaha, s készülődik az Agnelli-dinasztia negyedik nemzedéke is. +++ Magyar Péter (Róma) -MTI-Panoráma mp/hi sj
1989. június 30., péntek 08:42
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|