|
|
|
|
Tíz premier Zalaegerszegen
|
1989. június 30., péntek - Véglegessé vált a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 1989/90-es évadjának műsorterve, e szerint tíz bemutatót tart a társulat. A hivatalos nyitópremier október 5-én lesz, amikor - Halasi Imre rendezésében - névadójuk, Hevesi Sándor ,,Császár és komédiás,, című drámáját láthatja a közönség. Még ugyanabban a hónapban - 12-én - kerül színre Brandon Thomas - Aldobolyi Nagy György - Szenes Iván zenés vígjátéka, a ,,Charley nénje,,. A továbbiakban Bertold Brecht - Kurt Weil ,,Koldusopera,,, Szép Ernő ,,Lila ákác,, és Mihail Bulgakov ,,Kutyaszív,, című darabját, valamint Emmanuil Roidisz - Tömöry Péter - Kemény Gábor ,,Johanna, a nőpápa,, című musicaljét mutatják be a nagyszínházban.
A kamaraszínházban, vagyis a Városi Művelődési Központban Alekszandr Szolzsenyicin ,,A kopasz és a lágerkurva,, című drámáját játsszák el, a házi színpadon pedig Lezsák Sándor ,,Nyolcvan vödör levegő,, címmel írt tragikus komédiáját nézhetik meg az érdeklődők. Az elsősorban általános- és középiskolás diákoknak szánt, úgynevezett beavató színházi sorozatban ezúttal Moliére ,,Scapin furfangjai,, című műve elevenedik meg. Nem feledkeztek meg a legkisebbekről sem, hiszen szerepel a műsortervben Csetényi Anikó - Presser Gábor ,,A piros esernyő,, című zenés mesejátéka is, a darab ősbemutatója szeptember 8-án lesz. (MTI)
1989. június 29., csütörtök 23:11
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 29. A Nemzeti Kerekasztal középszintű gazdasági és szociális bizottságágnak ülésén a három tárgyalófél megállapodott hat munkabizottság létrehozásában.
MTV2 nézői telefonok:
"- Selmedi Lászlóné vagyok Ózdról 11-464-es telefonról. Az a problémám, hogy ezt az Otthon sorsjegyet reklámozták, a sorsolás már megtörtént, és nem tudom melyik újságban lehet megtalálni, egyáltalán nem hallottuk. Kérem szépen, hogy valahogy próbálják meg közzétenni, mert azt hiszem nagyon kevesen értesültek erről. És ugyanígy van ez az Express Gyermekfalu javára kibocsátott sorjegynél.is. Tessék erre jobban odafigyelni, mert gondban vagyunk később nem tudjuk megnézni, hogy nyertünk-e vagy sem. Köszönöm.
- Örkúti Imréné vagyok, telefon: 286-862. Azt szeretném megtudni, hogy az előbb a TV2-n ismertetett csontkovács milyen címen érhető el. Nagyon kérném segítségüket. Köszönöm szépen, Jó napot kívánok!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|