|
|
|
|
Tomásek bíboros kilencven éves
|
1989. június 28. (MTI-panoráma) - Egy vidéki egyházkerület diákjai festményt ajándékoztak Frantísek Tomásek prágai bíboros érsek kilencvenedik születésnapjára. A képen Dávid legyőzi Góliátot. Tomásek 1889. junius 30-án született, és szombaton egész Európából bíborosok és püspökök gyűlnek össze a prágai Szent Vitus székesegyházban, hogy tisztelegjenek az életének tizedik évtizedébe lépő főpap előtt. A székesegyházat egyébként felújítás miatt két éve bezárták s még évekig nem látogatható. A Vatikán tájékoztatása szerint Tomásek a legidősebb hivatalban lévő érsek a világ összes egyházmegyéjének vezetői között és tizenöt évvel túlhaladta már azt a korhatárt, amikor rendszerint visszavo- nulnak ebből a méltóságból. II. János Pál pápa tavaly elutasította visszavonulási kérelmét, nyilvánvalóan azért, hogy ne maradjon kormányzó nélkül a csehszlovák egyház. A csehszlovák katolikus egyházfő meglepően jó egészségnek örvend, bár a Reuternak adott interjúban figyelmeztetett: "ez csak a látszat, s a látszat néha csal". Csehszlovákiában 1949 óta van érvényben az a törvény, amely szavatolja az egyház feletti állami ellenőrzést. Az állam szabja meg a papneveldék hallgatóinak számát, állami jóváhagyás szükséges a papok kinevezéséhez, akiknek tilos misét mondaniuk, vagy gyóntatniuk a templomok falain kívül, vagy előzetes engedély nélkül hittant oktatni. Az egyház panaszai szerint az iskolákban és a munkahelyeken egyaránt megkülönböztetések sújtják a hívőket. Tomáseket 1949 október 13-án titokban szentelték püspökké, éppen azon a napon, amikor kihirdették az egyház felett gyakorolt állami ellenőrzésről szóló törvényt, úgyhogy nem kellett hűségesküt tennie az államnak. Csehszlovákia tizenhárom püspöki széke közül 11 betöltetlen, némelyik már hosszú évek óta. "Ez a képtelen helyzet azért állt elő, mert az állam beavatkozik az egyház ügyeibe" - hangoztatja erről Tomásek, aki öt évvel ezelőtt félretette aggályait és nyíltan vállalja a konfrontációt az állami egyházpolitikával. Áprilisban megállapodás jött létre három püspöki hely betöltéséről, de a főpapok személyéről még ezután kell dönteni. A megállapodást megelőző csehszlovák-vatikáni tárgyalások az egyház szerint azért akadoztak, mert a prágai kormány ragaszkodott ahhoz, hogy az új főpapok az állammal együttműködő vallási csoport, a Pacem in Terris papi békemozgalom tagjai közül kerüljenek ki. (folyt.)
1989. június 29., csütörtök 12:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Tomásek bíboros 2
|
Miután a prágai bíboros érsek tavaly jóváhagyta a vallásszabadságot követelő petíciót, félmillió aláíró csatlakozott hozzá, és katolikus aktivisták Tomásek támogató véleményének tulajdonítják az akció példátlan sikerét. A hatóságok visszautasították a harmincegy pontos kérvényt, és azt állították, hogy a bíboros "szocialistaellenes erők befolyása alá került". Tomásek, akit 1951-től 1954-ig munkatáborba zártak, úgy látja, hogy a csehszlovák pártállam felfogása negyven éve változatlan abban a tekintetben, hogy az "államegyház" részeként kezelik a papságot, miközben az államegyházat a hatalom eszközeként igyekeznek felhasználni. Megítélése szerint a petíció körül kibontakozott kampány az egyház elleni agresszivitás lefékezésére kényszerítette a a hivatalos Prágát. Az 1968-as prágai tavasz idején Tomásek táviratban biztosította a katolikus egyház támogatásáról Alexander Dubcek akkori pártfőtit- kárt arra az esetre, ha tovább halad a liberalizálás megkezdett útján. A bíboros nem bánta meg, hogy akkor ilyen üzenetet küldött és máig elismerően beszél a megbuktatott pártvezetőről: "Hálásak vagyunk mindenkinek, aki támogatja követeléseinket és közel áll hozzánk" - jelentette ki Dubcekről szólva. A katolikus prímás meleg szavakkal beszél a Charta,77 emberi jogi mozgalomról is: "Az ő szavuk és tetteik fontosak nekünk, fontosak a mi problémáink megoldása szempontjából". A tízmillió csehszlovák katolikus Kelet-Európában - Lengyelor- szág után - a hívők második legnépesebb közössége, de a csehszlovák egyház még távol áll attól, hogy olyan legális státust vívjon ki magának, mint a lengyel. Amióta 1977-ben a csehszlovák katolikus egyház prímásává és Prága érsekévé nevezték ki, Tomásek a prágai várban lakik egy barokk palotában - éppen szemközt áll a köztársasági elnök palotájával. Születése óta Tomásek négy politikai rendszert élt meg Csehszlovákiában: élt a Habsburg monarchiában, a demokratikus első köztársaságban, a náci megszállás alatt, valamint a jelenlegi kommunista rendszerben. "Az egyház feladatai mindig ugyanazok" - jelentette ki Tomásek, s meggyőződését fejezte ki, hogy a politikai keménység elősegíti a vallásos hit megerősödését. "Az elnyomás arra készteti a hívőket, hogy bizonyítsák hűségüket és vállalják az áldozatokat. Ez vezetett el ahhoz, hogy sokan, különösen fiatalok öntudatra ébredtek és Krisztust választották" - jelentette ki a Reuternek adott nyilatkozatában a kilencven éves csehszlovák bíboros érsek. +++
1989. június 29., csütörtök 12:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 29. A Nemzeti Kerekasztal középszintű gazdasági és szociális bizottságágnak ülésén a három tárgyalófél megállapodott hat munkabizottság létrehozásában.
MTV2 nézői telefonok:
"- Selmedi Lászlóné vagyok Ózdról 11-464-es telefonról. Az a problémám, hogy ezt az Otthon sorsjegyet reklámozták, a sorsolás már megtörtént, és nem tudom melyik újságban lehet megtalálni, egyáltalán nem hallottuk. Kérem szépen, hogy valahogy próbálják meg közzétenni, mert azt hiszem nagyon kevesen értesültek erről. És ugyanígy van ez az Express Gyermekfalu javára kibocsátott sorjegynél.is. Tessék erre jobban odafigyelni, mert gondban vagyunk később nem tudjuk megnézni, hogy nyertünk-e vagy sem. Köszönöm.
- Örkúti Imréné vagyok, telefon: 286-862. Azt szeretném megtudni, hogy az előbb a TV2-n ismertetett csontkovács milyen címen érhető el. Nagyon kérném segítségüket. Köszönöm szépen, Jó napot kívánok!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|