|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (26. rész)
|
Halmos Csaba, államtitkár, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal ------------- elnöke először azokra a felvetésekre válaszolt, amelyek a sorkatonai és a polgári szolgálat közötti arányosságot érintették. Mint mondotta, kényes feladat az egyensúlyt megtalálni. A nemzetközi gyakorlat is azt mutatja, hogy - a két szolgálat alapvetően eltérő jellege miatt - nem lehet azonos körülményeket teremteni. A törvényjavaslatban kidolgozott rendezés alapelve az volt: az intézkedések - a személyi szabadságjogok védelmével összhangban - ne legyenek büntető jellegűek. E követelmény egyébként az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának határozatában is szerepel - mutatott rá. Török Mihály és Gyuricza László képviselőknek a polgári szolgálat ellenőrzésére vonatkozó felvetésére az államtitkár kijelentette, hogy ezzel kapcsolatban a minisztertanácsi rendelet egyértelmű szabályokat tartalmaz: mind az ÁBMH, mindpedig a munkaügyi szakigazgatási szerv köteles a polgári szolgálat teljesítését ellenőrizni. Ennek technikai normáit a közeljövőben fogják kidolgozni. Az államtitkár megjegyezte: a polgári szolgálat megfelelő teljesítéséért alapvetően a foglalkoztató a felelős. Utasítási jog illeti meg, s az általános munkajogi szabályokkal egyezően köteles a munkaidőben a polgári szolgálatot teljesítőt foglalkoztatni, munkavégzésének felügyeletéről, ellenőrzéséről gondoskodni. A vitában felvetődött a polgári szolgálattal kapcsolatos költségek fedezésének bizonytalansága. Az államtitkár emlékeztetett arra: a Minisztertanács múlt heti döntésének értelmében a költségek egy részét maguk a foglalkoztatók vállalják, hiszen döntően betöltetlen álláshelyeikre kerülnek a polgári szolgálatot teljesítő fiatalok. Ugyanakkor a zsold, a ruhapénz és az utazási költség fejében kifizetett összegeket a foglalkoztatók a költségvetéstől megkapják. A polgári szolgálatot teljesítők tartalékos szolgálatát az államtitkár nem tartja indokoltnak; a foglalkoztatók és a szolgálatot teljesítők közös érdeke a megszakítás nélküli szolgálat. (folyt.köv.)
1989. június 29., csütörtök 19:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 29. A Nemzeti Kerekasztal középszintű gazdasági és szociális bizottságágnak ülésén a három tárgyalófél megállapodott hat munkabizottság létrehozásában.
MTV2 nézői telefonok:
"- Selmedi Lászlóné vagyok Ózdról 11-464-es telefonról. Az a problémám, hogy ezt az Otthon sorsjegyet reklámozták, a sorsolás már megtörtént, és nem tudom melyik újságban lehet megtalálni, egyáltalán nem hallottuk. Kérem szépen, hogy valahogy próbálják meg közzétenni, mert azt hiszem nagyon kevesen értesültek erről. És ugyanígy van ez az Express Gyermekfalu javára kibocsátott sorjegynél.is. Tessék erre jobban odafigyelni, mert gondban vagyunk később nem tudjuk megnézni, hogy nyertünk-e vagy sem. Köszönöm.
- Örkúti Imréné vagyok, telefon: 286-862. Azt szeretném megtudni, hogy az előbb a TV2-n ismertetett csontkovács milyen címen érhető el. Nagyon kérném segítségüket. Köszönöm szépen, Jó napot kívánok!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|