|
|
|
|
SZDSZ-sajtótájékoztató
|
1990. március 22., csütörtök - A szabad demokraták megítélése szerint a szerda esti TV-disputa pontot tett a március 15-i tévé-közvetítéssel kapcsolatos vitára - mondta Kis János, megbízott pártelnök az SZDSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Szabad Demokraták Szövetsége megnyugvással vette tudomásul, hogy Nemeskürthy István a tévé-elnöke bejelentette: a kuratóriumtól kapott ajánlást az egyenes adás leállítására, s a döntést ő maga hozta. Az SZDSZ ugyanígy lezártnak tekinti a pártok konfliktusát a március 15-i megemlékezés megítélését illetően - fűzte hozzá Kis János.
A továbbiakban szólt arról, hogy a pártok közötti ellentétek félretételét elkerülhetetlenné teszi a Romániában kialakult helyzet. Ezt össznemzeti ügynek minősítette, s hangsúlyozta, a világnak tudomására kell adni: a magyar pártok, megosztottságuk ellenére, ebben a kérdésben egységesek. Elmondta: az SZDSZ képviselői tárgyaltak Franciaország, Nagy-Britannia, az NSZK, az Egyesült Államok, és a Szovjetunió nagykövetségeivel, s a szövetség nyilatkozatot juttatott el az illető országok vezetőihez, melyben kérték: foglaljanak állást a romániai konfliktus rendezése érdekében.
Kis János ismertette azokat az intézkedéseket, amelyeket a szabad demokratákat magában foglaló kormány azonnal megtenne, amennyiben az SZDSZ kormányzati pozícióba kerül. Így egyebek közt kezdeményeznék a tárgyalások meggyorsítását a szovjet csapatok kivonásáról; az önkormányzati törvény megalkotását; a rádió- és tévé kuratórium megszüntetését. Ugyanígy véget vetnének a nagyvállalati apparátusok átmentését célzó látszat-privatizálásnak, valamint az új földtörvény elfogadásáig megtiltanák az állami- és tsz-tulajdonú földek eladást.
A sajtótájékoztatón Harszti Miklós, ügyvivő bejelentette: Hans-Dietrich Genser nyugatnémet külügyminiszter, az FDP vezető politikusa az SZDSZ meghívásának is eleget tesz, amikor hazánkba látogat. Ugyancsak közölte, hogy Adolfo Suarez volt spanyol miniszterelnök a választások idején a szabad demokraták vendége lesz. (MTI)
1990. március 22., csütörtök 12:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Június 27-én történt valami, aminek a jelentőségét azon a napon igen kevesen foghatták csak fel. Hát még a következményeket! Horn Gyula külügyminiszter - osztrák kollégájával közösen - elkezdte a magyar-osztrák haráton a vasfüggyöny lebontását."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hazánk vendége Bush amerikai elnök. Fogadta az EKA-ban résztvevő pártok egy-egy vezetőjét. Június 27-én részt vett az EKA ülésén Mark Palmer az USA budapesti nagykövete. Beszélgetett a jelenlevő ellenzéki pártok szervezőivel és képviselőikkel. Sok jelenlevőben olyan érzés alakult ki, hogy a szabaddemokraták iránt különös érdeklődést mutat, míg más pártokat alig méltat figyelemre. Néhányan megjegyezték, hogy nem diplomatikus az ilyen magatartás."
SZER-hallgató telefonja:
"Ma, amikor a Szovjetunió is a nyíltságra biztat, meg kellene kérdezni a koronatanút, Kádár Jánost, hiszen él, mondja el ő, hogy kitől kapta a kivégzési parancsot és mikor. És mivel indokolták a kivégzés szükségességét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|