|
|
|
|
- A TOT továbbszolgál - 3. folyt.
|
Nos ez a két tényező, úgy látszik jótékonyan hat a gazdasági tartalékok feltárásának irányába. Békesi pénzügyminiszter szerint a tulajdonviszonyok radikális változtatásával 20 százalékkal emelkedne a magyar gazdaság teljesítménye. Ez esetben 2-8 milliárd dollár összegű működő tőke elég lenne korszerűsítésére. Hasonló véleményen van Antal László, a kormány gazdasági főtancsadója is. Csak szerény mértékű külföldi tőke bevonására számítunk. Nem vagyunk annyira fontosak a külvilág számára, hogy megmentsenek. Ezt csak magunk tehetjük meg. Felsorolja a hogyant: a központi államigazgatási költségeket, a katonai kiadásokat, a rubel-export támogatást radikálisan vissza kell fogni, a Munkásőrséget meg kell szüntetni, a hadiipari termést le kell állítani. A termelőesélyek jelentős hányada ellen azonnal csődeljárást kellene indítani. Lehetetlen pusztán a rubelelszámolási régióból megélni, ezt már végre tudomásul kell venni. Lesz infláció és munkanélküliség, de lesz prosperitás is. Infláció és munkanélküliség már jó ideje van, egyelőre fellendülés nélkül. Tavaly 130 ezren voltak álláskeresők a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálata szerint, az egy évvel korábbihoz képest a növekedés 20 százalékos. 1989. első negyedévében a munkanélküli segélyt 3200-an kaptak. De hamarosan ennek ötszörösét is elérheti az igényjogosultak, a tartósan elhelyezkedni nem tudók száma. Az új ipari miniszter Horváth Ferenc is elismeri, hogy sem a gazdasági környezet nem volt eléggé alkalmas, sem a kedvezmények nagysága nem érte el azt a tömeget, amely igazán motiválná a vállalkozásra az embereket. Hogy az állami vállalatból kiváló hozzáértő szakmunkás, ahelyett, hogy a munkanélküliek számát szaporítaná, vállalkozást tudjon teremteni. Az átalakulás egyik lehetséges útját jelzi a termelőszövetkezetekben terjedő gyakorlat. Az iparban ugyanúgy alkalmazható munkásrészvényesi alapon. (folyt.)
1989. június 28., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Június 27-én történt valami, aminek a jelentőségét azon a napon igen kevesen foghatták csak fel. Hát még a következményeket! Horn Gyula külügyminiszter - osztrák kollégájával közösen - elkezdte a magyar-osztrák haráton a vasfüggyöny lebontását."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hazánk vendége Bush amerikai elnök. Fogadta az EKA-ban résztvevő pártok egy-egy vezetőjét. Június 27-én részt vett az EKA ülésén Mark Palmer az USA budapesti nagykövete. Beszélgetett a jelenlevő ellenzéki pártok szervezőivel és képviselőikkel. Sok jelenlevőben olyan érzés alakult ki, hogy a szabaddemokraták iránt különös érdeklődést mutat, míg más pártokat alig méltat figyelemre. Néhányan megjegyezték, hogy nem diplomatikus az ilyen magatartás."
SZER-hallgató telefonja:
"Ma, amikor a Szovjetunió is a nyíltságra biztat, meg kellene kérdezni a koronatanút, Kádár Jánost, hiszen él, mondja el ő, hogy kitől kapta a kivégzési parancsot és mikor. És mivel indokolták a kivégzés szükségességét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|