|
|
|
|
Fidesz-csoportok nyilatkozata (OS)
|
1989. június 5., hétfő - ,,Fidesz kondi-napok,, címmel június 3-án és 4-én nyolc északnyugat-dunántúli Fidesz-csoport képviselői találkoztak Döbröntén. A rendezvény legfontosabb feladata az volt, hogy a régió csoportjainak munkáját összehangolja. Megállapodtak abban, hogy a térség információs irodája Szombathelyen lesz (Szűrcsapó u. 14/c. Pf: 228). Az iroda feladatai a jövőben a következők: tartja a kapcsolatot az országos választmánnyal, biztosítja a csoportok közötti információ áramlást, megszervezi és összehangolja a csoportok közös akcióit. A találkozón aktuális politikai kérdéseket is megvitattak, s az alábbi közös nyilatkozatot fogadták el. 1. Egyetértünk azzal, hogy a kormány a nagymarosi vízlépcső építését felfüggesztette, de véleményünk szerint a munkálatok mielőbbi végleges leállítására, továbbá a milliárdok elpocsékolásáért, a természeti környezetben okozott rombolásért felelős személyek megnevezésére van szükség. 2. Elítéljük a kormány és a Parlament tétovázó magatartását. Szükségesnek tartjuk az állami költségvetést jelentősen és feleslegesen terhelő, a demokrácia megszületését veszélyeztető Munkásőrség azonnali feloszlatását. 3. Véleményünk szerint a jelenlegi Parlament elé csak olyan törvényjavaslatok kerülhetnek, amelyek a kormánypárt és az ellenzék konszenzusát tükrözik. 4. Megrendülve értesültünk a hatalmi terror és a brutalitás újabb megnyilvánulásáról. Szolidaritást vállalunk a szabadságért küzdő kínai néppel. Felhívjuk az ifjúságot, hogy minden lehetséges eszközzel tiltakozzon a kínai vezetés tömeggyilkos politikája ellen, támogassa a kínai nép forradalmát. A Fidesz győri, szombathelyi főiskolai, tapolcai, táplánszentkereszti, mosonmagyaróvári, pápai, soproni és szombathelyi alkalmazotti csoportja (OS)
1989. június 5., hétfő 14:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Június 27-én történt valami, aminek a jelentőségét azon a napon igen kevesen foghatták csak fel. Hát még a következményeket! Horn Gyula külügyminiszter - osztrák kollégájával közösen - elkezdte a magyar-osztrák haráton a vasfüggyöny lebontását."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hazánk vendége Bush amerikai elnök. Fogadta az EKA-ban résztvevő pártok egy-egy vezetőjét. Június 27-én részt vett az EKA ülésén Mark Palmer az USA budapesti nagykövete. Beszélgetett a jelenlevő ellenzéki pártok szervezőivel és képviselőikkel. Sok jelenlevőben olyan érzés alakult ki, hogy a szabaddemokraták iránt különös érdeklődést mutat, míg más pártokat alig méltat figyelemre. Néhányan megjegyezték, hogy nem diplomatikus az ilyen magatartás."
SZER-hallgató telefonja:
"Ma, amikor a Szovjetunió is a nyíltságra biztat, meg kellene kérdezni a koronatanút, Kádár Jánost, hiszen él, mondja el ő, hogy kitől kapta a kivégzési parancsot és mikor. És mivel indokolták a kivégzés szükségességét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|