|
|
|
|
Független Jogász Fórum - 1/7. folyt.
|
Az egy valóságos ellentmondás amit ön mond, hogy egyértelmű: ahhoz, hogy egy hiteles Országgyűlés jöhessen létre, egy valódi népképviseleti testület, ahhoz még ennek a parlamentnek kell minimálisan a párttörvényt és választójogi törvényt meghoznia. Ezt az ellentmondást csak úgy lehet feloldani, illetőleg feloldani sehogysem lehet, ez az ellentmondás megvan, de úgy lehet csökkenteni ennek az ellentmondásnak az élét, hogyha az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP közötti kétoldalú kemény politikai tárgyalások során állapodnak meg ennek a választójogi törvénynek és ennek a párttörvénynek a feltételeiben. Tehát nem megy az a fajta törvényalkotási mechanizmus, ami eddig ment, hogy MSZMP, Igazságügyi Minisztérium, ál-társadalmi vita, ál-parlamentí törvény. Nyilvánvaló: ez a vonal ezekben a kérdésekben nem mehet, hiszen tulajdonképpen már a grundon sem divat az, hogyha futballozunk, akkor a szabályokat az határozza meg, akié a labda, ebben azért meg szoktak előtte egyezni. - Végezetül arról kérdezem dr. Kónya Imre ügyvédet, a Független Jogász Fórum képviselőjét, hogy mindezekről a kérdésekről, amelyekről itt most beszéltünk, hogyan nyilvánít véleményt, vagy egyáltalán véleményt nyilvánít-e. A társadalom szélesebb rétege a vidék, a falu, vagy legalábbis a nagyobb városok. Van-e valamilyen visszhang, hogy itt Budapesten folynek az ország jövőjét meghatározó törvényelőkészítő munkálatok. - Kevés a visszajelzés, ez kétségtelen, de a magam részéről azért nincsenek kétségeim a társadalom véleményét illetően. (folyt.)
1989. május 15., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Június 27-én történt valami, aminek a jelentőségét azon a napon igen kevesen foghatták csak fel. Hát még a következményeket! Horn Gyula külügyminiszter - osztrák kollégájával közösen - elkezdte a magyar-osztrák haráton a vasfüggyöny lebontását."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Hazánk vendége Bush amerikai elnök. Fogadta az EKA-ban résztvevő pártok egy-egy vezetőjét. Június 27-én részt vett az EKA ülésén Mark Palmer az USA budapesti nagykövete. Beszélgetett a jelenlevő ellenzéki pártok szervezőivel és képviselőikkel. Sok jelenlevőben olyan érzés alakult ki, hogy a szabaddemokraták iránt különös érdeklődést mutat, míg más pártokat alig méltat figyelemre. Néhányan megjegyezték, hogy nem diplomatikus az ilyen magatartás."
SZER-hallgató telefonja:
"Ma, amikor a Szovjetunió is a nyíltságra biztat, meg kellene kérdezni a koronatanút, Kádár Jánost, hiszen él, mondja el ő, hogy kitől kapta a kivégzési parancsot és mikor. És mivel indokolták a kivégzés szükségességét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|