|
|
|
|
Országgyűlés - első nap (9. rész)
|
Végezetűl megnyugtatta a képviselőket: nem áll vissza a pártállam konstrukciója, az ő MSZMP-elnökségben vállalt szerepe nem fogja megtörni azt a folyamatot, amelyet a kormány elindított. Az 1988. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot Békesi László pénzügyminiszter terjesztette elő. Mint mondta, a törvényjavaslat tárgyalása szerves folytatása az elmúlt parlamenti ülésszakon tárgyalt gazdasági, mindenekelőtt költségvetési csomagtervnek. A szellemi, gondolati és társadalmi kapcsolatot a magyar gazdaságban évek óta zajló ellentmondásos és napjainkra éles feszültségekhez, gazdasági válsághoz vezető folyamatok bemutatása, feltárása és elemzése adja. - Noha a törvényjavaslat feladata az, hogy elszámoljon az elmúlt évi állami költségvetés végrehajtásáról, nem kerülhetjük meg, hogy röviden összegezzük a gazdaság mélyében zajló folyamatokat, amelyek végül is a bemutatott költségvetési eredményekhez vezettek. Pozitív és negatív folyamatok egyaránt jellemezték gazdaságunk működését, és a kormány gazdaságirányítási tevékenységének eredményét 1988-ban - mondotta. - A bruttó nemzeti termelés és a nemzeti jövedelem terveinktől eltérően nem nőtt, hanem, ha kis mértékben is, 0,5-1 százalékkal csökkent. Az ipari termelés a tervezett növekedés helyett stagnált, az élelmiszergazdaság termelése a tervezettnél kisebb mértékben nőtt. Az ország teljesítette nemzetközi kötelezettségeit, megőrizte fizetőképességét, ennek megfelelően a megtermelt nemzeti jövedelem belső felhasználása csökkent. A csökkenés a lakosság fogyasztását és a beruházásokat egyaránt érintette, miközben ugrásszerűen, több mint 60 milliárd forinttal növekedtek a gazdaságban a készletek. A külkereskedelem a tervezettnél jobb eredményeket ért el. A külkereskedelmi áruforgalom 500 millió forintos aktívuma kiemelkedő eredmény, jelzi az exportorientáció erősödését, az értékesítés szerkezetének átalakulását. A lakosság jövedelmei és a fogyasztói árindex meghaladta a tervezettet, az egy főre jutó reáljövedelem és reálbér csökkenése kisebb volt a prognózisoknál. A gazdaság jövedelemviszonyai is eltértek a tervezettől. Miközben az országban megtermelt összes jövedelem nem növekedett, a jövedelem elosztási arányai - nagyrészt a tervezettnél magasabb infláció, illetve az adóreform jövedelemátcsoportosító hatására - megváltoztak. A tervezettnél több jövedelem marad a vállalatoknál és szövetkezeteknél, arányait tekintve kevesebb a lakosságnál és a költségvetésnél. A külső és belső pénzügyi egyensúly nem javult, a folyó fizetési mérleg és a költségvetés hiánya nagyobb a tervezettnél. (folyt. köv.)
1989. június 27., kedd 16:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Bécsből telefonálok. Nem mondok nevet, mert nem érdemes. Itt élek 10 éve. Most állandóan olvasom a magyar újságokat, most például a szombati Népszabadságot, mert most jutott hozzám, állandóan fel vannak háborodva, hogy a románok építik a kerítést. Milyen alapon van ez az ország ezen felháborodva, hogy építik a kerítést, ők, akik egy pár hónapja elkezdték bontani. Én 27 éves koromban tudtam először kijönni abból a mocsok országból, most osztrák állampolgár vagyok, és ha haza kell mennem Magyarországra vízumot kell tőlük kérni. Az osztrák törvények szerint osztrák vagyok, a magyarok törvénye szerint magyar és osztrák. Milyen alapon vannak ők felháborodva azon, hogy a románok építik a kerítést, mikor ők 40 évig bezártak minket. Milyen alapon mernek most ők egy szót is szólni. Én is elítélem a románokat, gyűlölöm őket, a Csausceszkut felakasztanám 8 helyen egyszerre, de milyen alapon mernek egy szót szólni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|