|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Az MSZMP új tisztségviselői (3. rész)
|
![](../img/spacer.gif)
Az újonnan megválasztott KB-titkár 1965-ben képesítés nélküli nevelőként kezdett el dolgozni. 1970-től az ifjúsági mozgalomban töltött be különböző funkciókat. 1974-ben megválasztották a KISZ Központi Bizottsága titkárává, majd 1979-től a Minisztertanács állami ifjúsági bizottságának titkára volt. 1982-ben az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezető-helyettesévé nevezték ki, 1988-ban választották meg az MSZMP Budapesti Bizottsága titkárává. Barabás János 1969-től tagja az MSZMP-nek, 1989 áprilisától az MSZMP Központi Bizottságának tagja. Nős, két gyermeke van. Kovács Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának titkára 1948-ban született Budapesten. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatott tanulmányait 1971-ben végezte el. 1971-től az ifjúsági mozgalomban nemzetközi területen dolgozott. Három évvel később a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség alelnökévé, 1977-ben a KISZ Központi Bizottsága titkárává választották meg. 1984-től dolgozik az MSZMP Központi Bizottságában, ahol a párt- és tömegszervezetek osztálya osztályvezető-helyettesének, majd - 1989-ben - a pártpolitikai osztály osztályvezetőjévé nevezték ki. Kovács Jenő 1974-ben lépett az MSZMP tagjai sorába. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságába a testület mostani ülésén kooptálták. Nős, két gyermeke van. (MTI)
1989. június 24., szombat 21:35
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
SZER-hallgató telefonja:
"Csak annyit szeretnék mondani, hogy a Nagy Imre temetésével kapcsolatban ami volt, 56-ban, tehát Kádárék kifúrták, na most az oroszok hogy tehetnek ilyet, hogy a magyar népet elmondják mindennek, szóval hallgattam akkor este a rádiót, a temetés után és akkor a moszkvai rádió közölte magyar nyelven, hogy a magyar nép azt mondja, éhen halt volna, ha az oroszok nem jöttek volna be ide hozzánk. Hát ilyet hogy mondhattak, amikor nagyon sok idősebbektől hallottam, hogy akkor hogy mondhattak ilyet azok a piszkos szemetek. Mert piszkosak, mert szemetek, mert szar kommunisták."
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
|