|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Bős-Nagymaros - szovjet tévé (1. rész)
|
![](../img/spacer.gif)
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. június 24. szombat (MTI-tud) - A bős-nagymarosi vízlépcső építésének leállításával foglalkozott szombaton a szovjet televízió hetenként jelentkező ,,A szocializmus országaiban,, című műsora. A műsorvezető bevezetőként emlékeztetett rá, hogy a környezetvédelem ügye egyre inkább előtérbe kerül a világ mint több országában. Lévén olyan témáról szó, amelynek problémái nem tisztelik az országhatárokat sem, gyakran adódhat olyan helyzet, amelyben az állami és a környezetvédelmi érdekek ütköznek. Korábban - tette hozzá a műsorvezető - azt hittük, ilyen kérdésekben is csak a nyugati országok között bontakozhat ki vita. Most azonban ilyen vita tanui lehetünk a magyar és a csehszlovák kormány között.
Elsőként a szovjet televízió budapesti tudósítója foglalta össze nagyon tárgyszerűen a vízlépcső építésének magyarországi történetét. Szólt a helyszín kiválasztásáról, majd a kormányközi megállapodásról, s arról, hogy csak az osztrák részvétel lehetővé tétele után hárultak el azok a pénzügyi nehézségek, amelyek miatt Magyarország nem tudta megkezdeni a munkálatokat a nyolcvanas évek elejéig. A helyzet dramatizálódásáról beszélt a továbbiakban a tudósító, ismertetve - és filmtudósításokkal illusztrálva - az Országház előtti tüntetés tényét. Kitért az építkezéssel kapcsolatos környezetvédelmi aggályokra, de hozzátette, hogy a tüntetésen voltak olyanok is, akik az ökológiától ugyancsak távoleső politikai célokra akarták kihasználni sokak elégedetlenségét. A Duna-kör egyik legutóbbi sajtóértekezletéről szólva megemlítette a tudósító, hogy a vízlépcső elleni érvek közé a környezetvédelmiek mellett az ország nehéz gazdasági helyzetével összefüggőek is bekerültek. Sokan azt a véleményt támogatják - hangzott el a tudósításban -, hogy a folytatás helyett inkább végleg állítsák le az építkezést és fizessék ki a kártérítést. A budapesti tudósítás az újabb, immár az építkezést felfüggesztő kormánydöntést támogató tüntetés képeivel zárult, miközben elhangzott, hogy most szakemberek vizsgálják a kérdés minden környezetvédelmi, pénzügyi és nemzetközi jogi összefüggését, hogy megalapozott döntés születhessen. Az összeállításban meghallgattatott a másik fél is. A szovjet tévé pozsonyi tudósítója az építkezés bősi helyszínén szólaltatott meg szakembereket. (folyt.)
1989. június 24., szombat 12:00
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
SZER-hallgató telefonja:
"Csak annyit szeretnék mondani, hogy a Nagy Imre temetésével kapcsolatban ami volt, 56-ban, tehát Kádárék kifúrták, na most az oroszok hogy tehetnek ilyet, hogy a magyar népet elmondják mindennek, szóval hallgattam akkor este a rádiót, a temetés után és akkor a moszkvai rádió közölte magyar nyelven, hogy a magyar nép azt mondja, éhen halt volna, ha az oroszok nem jöttek volna be ide hozzánk. Hát ilyet hogy mondhattak, amikor nagyon sok idősebbektől hallottam, hogy akkor hogy mondhattak ilyet azok a piszkos szemetek. Mert piszkosak, mert szemetek, mert szar kommunisták."
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|