|
|
|
|
Román vélemények
|
Bukarest, 1989. június 21. (Román Rádió, Hírek) - A központi napilapok első oldalon közlik annak a táviratnak a szövegét, amellyet a fasizmus elleni háború volt harcosainak és veteránjainak bizottsága intézett Ceusescu elvtárshoz, s amely határozottan állást foglal - idézem - "a Budapesten lezajlott szocialistaellenes, nacionalista, soviniszta, román ellenes megnyilatkozásokkal szemben", amit a lapok a távirat fölé tördelt címekkel külön is kiemelnek. A Romania Libera ugyanilyen tartalmu cím alatt első oldalán közli Stefan Panszki akadémikus és Stefan Stefanescu egyetemi tanár és akadémiai tag írását az említett megnyilatkozásokról. A két akadémikus egyebek között hangsúlyozza. Idézem: - Mint azt Ceausescu elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke több ízben is kijelentette, a román nép és a magyar nép érdekei egyaránt azt kívánják, hogy a két nép jószomszédságban éljen és cselekvően együttműködjön minden területen a szocializmus fölépítéséért, életszinvonaluk emeléséért, mindegyik nemzet függetlenségének biztosításáért. Csak így lehet a legjobb feltételek között szolgálni mind a román nemzet, mind pedig a magyar nemzet érdkeit, a béke és a nemzetközi együttműködés ügyét - eddig az idézet. A mai Scinteia, a Romania Libera és Scinteia Tineretului ismerteti a szovjet hírügynökség, a TASZSZ kommentárját is a június 16-i budapesti eseményekről. +++
1989. június 21., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Csak annyit szeretnék mondani, hogy a Nagy Imre temetésével kapcsolatban ami volt, 56-ban, tehát Kádárék kifúrták, na most az oroszok hogy tehetnek ilyet, hogy a magyar népet elmondják mindennek, szóval hallgattam akkor este a rádiót, a temetés után és akkor a moszkvai rádió közölte magyar nyelven, hogy a magyar nép azt mondja, éhen halt volna, ha az oroszok nem jöttek volna be ide hozzánk. Hát ilyet hogy mondhattak, amikor nagyon sok idősebbektől hallottam, hogy akkor hogy mondhattak ilyet azok a piszkos szemetek. Mert piszkosak, mert szemetek, mert szar kommunisták."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|