|
|
|
|
- Az MSZMP frakciói - 2. folyt.
|
Na most, mint köztársasági elnök, ugye feltehetően ki fog lépni az MSZMP-ből, és hogyha kilép az MSZMP-ből, akkor ezzel valóban egyfajta szabadságot kap, szabadságot adott esetben arra is, hogy megalakítson - ha majd már nem lesz elnöke, köztársasági elnök -, esetleg megalakítson egyfajta - ahogy mondta - az Ő szemei előtt lebegő egyfajta baloldali szociáldemokrata, nyugati mintájú szocialista országot. Mondom ezt el tudom képzelni. Ami a Grósz mögött álló tömegeket illeti, ebben sem vagyok egészen biztos. Én úgy gondolom, hogy Grósz Károly az elmúlt hónapokban, hetekben olyan sikerrel járatta le saját magát, hogy igazán őbenne már senki hisz. Nem a reformszárny, az automatikusan nem, és nem a konzervatívok sem, mert azokat is nem egyszer cserben hagyta más nyilatkozataival. Grósz Károly mindenkinek a kedvében akart járni, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, ez soha nem sikerült igazán mindenkit meggyőzni, megnyerni a maga számára. Na most az - persze itt az ember csak az érzelmeiről, érzéseiről beszél - hogy a Ribánszkyéknak nagy csoportja lehetett, hát én ebben sem vagyok biztos. Én nem tudom. Az MSZMP-én belül szerintem rengetek irányzat van, ezt ők négyen úgy mondták, hogy ők korántsem ölelik fel az összes irányzatot az MSZMP-én belül, és azt hiszem, hogy ebben igazat mondtak. Hogy aztán most ki mögött hány van, melyik a legerősebb szárny, az nem derült ki ezekből a vitákból, pontosabban amit a vitákról közzétettek. Az én érzésem az az, hogy pillanatnyilag annyi derült ki - és ezt el is lehet fogadni, mint talán igazságot -, hogy az MSZMP vezetősége kénytelen-kelletlen megegyezett abban, hogy most ez a négy ember áll ott elől, és egyetlen cél a választások megnyerése. Ennek érdekében ők mindenféle kompromisszumra hajlandók. (folyt.)
1989. június 29., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Egy héttel a Hősök terén lezajlott lélektisztító gyászszertatás után összeült az MSZMP vezetése. Grószt detronizálták, helyébe a "négyek bandája" azaz Pozsgay, Németh, Nyers és maradékként Grósz lépett. Egyben döntöttek a halódó állampárt önfelkoncoló kongresszusának összehívásáról is."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Nyitnak-e Pesten irodát, ha igen mikor és hol, ha nem miért nem. Megjelent egy könyv az 56-s forradalom alatti rádióadások szövegével. Jó lenne, ha a SZER-nek ugyanezen időszak alatti rádióadásainak szövege is hozzáfér- hető lenne. Csak azért is, mert nem kommunista forrásokból is hallani időnként arról, hogy felelőtlen Ígéretekkel félrevezették a hallgatókat. Jó lenne látni az igazságot, amely persze történelmi dokumentum is."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|