|
|
|
|
Nagygyűlés Szolnokon (Grósz Károly)
|
1989. június 28., szerda - Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának részvételével rendezett politikai nagygyűlést szerdán Szolnokon, a Tisza-ligeti sportcsarnokban a Szolnok megyei pártbizottság. A csaknem 1000 főnyi hallgatóság soraiban, a megyében működő MSZMP szervezetek képviselőin kivül jelen volt, a szerveződő pártok és alternativ szervezetek számos vezetője és tagja is.
Elsőként Zelenyánszki András, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a résztvevőket a június 3-4-én lezajlott megyei pártértekezlet legfontosabb határozatairól és az ott elfogadott politikai programból adódó feladatokról. Ezt követően Grósz Károly tartott előadást a párt helyzetéről, valamint időszerű belpolitikai és gazdasági kérdésekről. Egyebek között szólt a tagságot élénken foglalkoztató június 23-24-i központi bizottsági ülés eseményeiről, és ezzel összefüggésben felvázolta egy korszerű párt működésének modelljét. A beszédek elhangzása után Grósz Károly, illetve Zelenyánszki András válaszolt a hozzá intézett kérdésekre.(MTI)
1989. június 28., szerda 19:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Egy héttel a Hősök terén lezajlott lélektisztító gyászszertatás után összeült az MSZMP vezetése. Grószt detronizálták, helyébe a "négyek bandája" azaz Pozsgay, Németh, Nyers és maradékként Grósz lépett. Egyben döntöttek a halódó állampárt önfelkoncoló kongresszusának összehívásáról is."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Nyitnak-e Pesten irodát, ha igen mikor és hol, ha nem miért nem. Megjelent egy könyv az 56-s forradalom alatti rádióadások szövegével. Jó lenne, ha a SZER-nek ugyanezen időszak alatti rádióadásainak szövege is hozzáfér- hető lenne. Csak azért is, mert nem kommunista forrásokból is hallani időnként arról, hogy felelőtlen Ígéretekkel félrevezették a hallgatókat. Jó lenne látni az igazságot, amely persze történelmi dokumentum is."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|