|
|
|
|
Nyilatkozat a felsőtárkányi politikai képzési központ jövőjéről (OS)
|
1989. június 26., hétfő - Felsőtárkányban a Demisz kezdeményezésére nyilvános fórumon vitattuk meg - az e nyilatkozatot aláírókkal szélesebb körben - a politikai képzési központ helyzetét, és a megye ifjúságát legjobban szolgáló jövőbeni működtetés érdekében egyeztettük véleményünket. Felsőtárkányban 1966-ban kezdte el építeni a KISZ ifjúsági táborát, állami területen. A KISZ Heves Megyei Bizottsága kezelésében mára egy csodálatos környezetben fekvő, jól felszerelt, modern intézmény jött létre. Kialakításának fedezetét döntően a KISZ Központi Bizottsága biztosította az állami költségvetés forrásaiból. A tábor nagy összegű - helyi vállalati, intézményi - támogatással, a KISZ tagjainak jelentős értékű társadalmi munkájával épült fel. Az intézményt magukénak tekintő Heves megyei fiatalok érzelmi kötődése érthető és jogos. Úgy véljük, hogy a tábor sorsáról a megyén belül, a lakosság, elsősorban az ifjúság bevonásával szabad dönteni. Mi, a fórumon résztvevők egyetértettünk abban, hogy az intézmény a jövőben is elsősorban a fiatalok táborozási, üdülési, képzési, kulturális és sportolási igényeit szolgálja. A politikai képzési központ tulajdonjogát az eredeti állapotnak megfelelően kell rendezni, azaz vissza kell kerülnie a magyar állam tulajdonába. A kezelői jogokat a Heves Megyei Tanács V.B. gyakorolhatná a legmegfelelőbben. A tulajdonviszonyok törvényi változásának esetén is a megyei népképviseleti, önkormányzati szerv hatáskörében kell tartani az intézményt. A kezelői jogok gyakorlásának kérdéséről a Heves Megyei Tanács illetékeseivel megbeszélést kezdeményezünk. Az ifjúsági célok érvényesülése érdekében a megyében működő ifjúsági szervezetek képviselőiből alakuló felügyelő tanács ellenőrizze az intézményben folyó tevékenységet. A fórumon a tábor fenntartásának módjára több javaslat hangzott el. Például, hogy a működtetés fedezetét a tanácsi költségvetés biztosítsa vagy gazdasági vállalkozás keretében az intézmény maga teremtse azt meg, s így alakítson ki olcsó ifjúsági szálláshelyeket. A felvetődött javaslatok alapján reális döntési alternatívákat dolgozunk ki, melyeket újabb megbeszéléseken egyeztetünk a megye politikai, ifjúsági szervezeteivel a nyilvánosság előtt. Demisz, MDF egri szervezete, MSZDP egri szervezete, SZDSZ egri szervezetei, Apella Szabadidős Egyesület, Fidesz egri csoportja. (OS)
1989. június 26., hétfő 18:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Egy héttel a Hősök terén lezajlott lélektisztító gyászszertatás után összeült az MSZMP vezetése. Grószt detronizálták, helyébe a "négyek bandája" azaz Pozsgay, Németh, Nyers és maradékként Grósz lépett. Egyben döntöttek a halódó állampárt önfelkoncoló kongresszusának összehívásáról is."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Nyitnak-e Pesten irodát, ha igen mikor és hol, ha nem miért nem. Megjelent egy könyv az 56-s forradalom alatti rádióadások szövegével. Jó lenne, ha a SZER-nek ugyanezen időszak alatti rádióadásainak szövege is hozzáfér- hető lenne. Csak azért is, mert nem kommunista forrásokból is hallani időnként arról, hogy felelőtlen Ígéretekkel félrevezették a hallgatókat. Jó lenne látni az igazságot, amely persze történelmi dokumentum is."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|