|
|
|
|
Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága (1. rész)
|
1989. június 24., szombat - A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága június 23-én és 24-én ülést tartott, amelyen a testület tagjain kívül részt vettek a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, valamint a magyei és a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a Központi Bizottság osztályvezetői, valamint a Budapesti Pártbizottság titkárai.
A testület Grósz Károly előterjesztésében megvitatta az MSZMP kongresszusának összehívásával, előkészítésével kapcsolatos javaslatokat. A testület úgy döntött, hogy 1989. október 7-ére Budapestre összehívja az MSZMP XIV. kongresszusát. Határozott a szavazati jogú küldöttek megválasztásának rendjéről, a tanácskozási joggal meghívandók köréről. A helyi küldöttválasztásokat 1989. augusztus 25-éig be kell fejezni, ezt követően létre kell hozni a helyi küldöttcsoportokat és meg kell választani szóvivőiket. A kongresszus napirendjéről júliusban foglal állást a Központi Bizottság; a pártfórum dokumentumait a küldöttekkel folytatandó egyeztetések, konzultációk útják kell előkészíteni. A kongresszus összehívásával, előkészítésével foglalkozó határozatot a pártsajtó nyilvánosságra hozza. E napirend keretében a Központi Bizottság időszerű belpolitikai és pártpolitikai kérdéseket is megvitatott. A párt szervezeti kérdéseiről folytatott beható vita után úgy határozott, hogy szervezeti változtatásokat hajt végre. Úgy döntött, hogy a párt operatív irányító testületéül négy tagú elnökséget választ, melynek tagjai: az MSZMP elnöke, Nyers Rezső, a párt főtitkára, Grósz Károly, valamint Németh Miklós és Pozsgay Imre. Az elnökség javaslatára a Központi Bizottság kibővítette a Politikai Bizottságot, amely a jövőben 21 tagú Politikai Intéző Bizottságként működik tovább. Az új testület tagjai: Barabás János, Boros László, Burgert Róbert, Dudla József, Fejti György, Grósz Károly, Gyuricza László, Hámori Csaba, Hegedűs Lajos, Horn Gyula, Iványi Pál, Jassó Mihály, Kovács Jenő, Németh Miklós, Nyers Rezső, Ormos Mária, Pozsgay Imre, Rajki Sándorné, Tatai Ilona, Varga László és Vastagh Pál. (folyt.köv.)
1989. június 24., szombat 20:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Egy héttel a Hősök terén lezajlott lélektisztító gyászszertatás után összeült az MSZMP vezetése. Grószt detronizálták, helyébe a "négyek bandája" azaz Pozsgay, Németh, Nyers és maradékként Grósz lépett. Egyben döntöttek a halódó állampárt önfelkoncoló kongresszusának összehívásáról is."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Nyitnak-e Pesten irodát, ha igen mikor és hol, ha nem miért nem. Megjelent egy könyv az 56-s forradalom alatti rádióadások szövegével. Jó lenne, ha a SZER-nek ugyanezen időszak alatti rádióadásainak szövege is hozzáfér- hető lenne. Csak azért is, mert nem kommunista forrásokból is hallani időnként arról, hogy felelőtlen Ígéretekkel félrevezették a hallgatókat. Jó lenne látni az igazságot, amely persze történelmi dokumentum is."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|