|
|
|
|
Jelcin az AIDS ellen
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. június 23. péntek (MTI-tud) - Az AIDS elleni szovjet alap javára ajánlotta fel az Egyesült Államokban és néhány más nyugati országban megjelenő könyvének teljes tiszteletdíját Borisz Jelcin - közölte pénteken a szovjet televízió híradóműsora.
A közismert és roppant népszerű szovjet politikusnak, aki a Legfelsőbb Tanács építési és építészeti bizottságának elnöke, 1990 elején jelenik meg könyve az Egyesült Államokban. Ebben Jelcin önéletrajzán kívül ír a Politikai Bizottság munkájáról, mukastílusáról, valamint a szovjet kormányról, amelynek miniszteri rangban tagja volt, az Építésügyi Állami Bizottság első elnökhelyetteseként. Mint a szovjet tévében elhangzott, Jelcin azért ajánlotta fel az NSZK-ban, Olaszországban, Hollandiában, Finnországban és Svédországban is megjelenő könyve tiszteletdíját az AIDS-alap javára, mert az egészségügy katasztrófális eszközhiánya eddig is súlyos tragédiákat okozott. Mint ismeretes, egyebek között több kisgyermek fertőzését, sőt halálát is okozta az egyszer használatos injekciós tűk és fecskendők hiánya. Mint Jelcin kijelentette, mindezek miatt kötelességének érzi az AIDS elleni küzdelem segítését. +++
1989. június 23., péntek 19:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Egy héttel a Hősök terén lezajlott lélektisztító gyászszertatás után összeült az MSZMP vezetése. Grószt detronizálták, helyébe a "négyek bandája" azaz Pozsgay, Németh, Nyers és maradékként Grósz lépett. Egyben döntöttek a halódó állampárt önfelkoncoló kongresszusának összehívásáról is."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Nyitnak-e Pesten irodát, ha igen mikor és hol, ha nem miért nem. Megjelent egy könyv az 56-s forradalom alatti rádióadások szövegével. Jó lenne, ha a SZER-nek ugyanezen időszak alatti rádióadásainak szövege is hozzáfér- hető lenne. Csak azért is, mert nem kommunista forrásokból is hallani időnként arról, hogy felelőtlen Ígéretekkel félrevezették a hallgatókat. Jó lenne látni az igazságot, amely persze történelmi dokumentum is."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|