|
|
|
|
A független képviselők csoportjának ülése (1. rész)
|
1989. június 19., hétfő - A többpártrendszerű politikai struktúra kialakulása szükségszerűvé teszi Magyarországon a hatalom megosztását - hangsúlyozta Schmidt Péter államjogász az Országgyűlés független képviselőcsoportjának hétfői ülésén tartott előadásában. Rámutatott: fel kell építeni a parlamentáris rendszert, s ki kell alakítani a hatalom különböző intézményeit. A köztársasági elnöki funkcióról szólva kiemelte, hogy e közjogi méltóságnak a megválasztása nem a lakosság feladata, mert ez ellentétes lenne a parlamentarizmus rendszerével. Az alkotmányozási folyamatról szólva úgy vélte, hogy nem időszerű még az alkotmánybíróság, illetve a köztársasági elnök intézményének létrehozása. Ennek az új alkotmány elfogadását követően kell megtörténnie.
Az alkotmánnyal kapcsolatban kifejtette, hogy az új alaptörvényt az új országgyűlésnek kellene elfogadnia, addig csupán széles körű társadalmi vitának van helye a koncepcióról. Érvként említette meg, hogy az 1985-ben megválasztott mai parlament ugyan legitim, de a politikai struktúrában végbement változások következtében már nem tudja tükrözni a társadalom tényleges erővonalait. A választásokkal kapcsolatban Schmidt Péter elmondta: véleménye szerint átmenetileg a kombinált választójogi rendszer alkalmazása lenne célszerű. Szerinte 50 százalékban lajstromos, 50 százalékban egyéni választókerületi megoldást kellene alkalmazni. Az ülésen részt vevő Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke a törvényelőkészítő munkával kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy átmeneti helyzetben vagyunk, ezért már a többpártrendszer kialakulása során szükséges akceptálni az új pártok és szervezetek véleményét. A vitában több képviselő megkérdezte: az új pártok megjelenésével van-e egyáltalán esélyük a következő választásokon az egyéni jelölteknek? Schmidt Péter szerint a következő választásokon mindenképpen van, 10 év múlva azonban nem lesz. Tölgyessy Péter, az SZDSZ képviselője úgy vélekedett, hogy az arányos választójog alkalmazása nem lenne szerencsés, mert kormányozhatatlanná tenné az országot. A kisebb pártok tisztán listás választások esetén aránytalanul nagy súlyhoz jutnának, mert előfordulhatna, hogy nélkülük nem lehet kormányt alakítani. Épp ezért szerinte a következő választásokon háromnegyed részben az egyéni választókerületi formát, negyedrészben a listásat kellene alkalmazni. Annál is inkább, mert az első időszakban nagyon fontosnak tűnik a személyiségek jelenléte a Parlamentben, s így az önállóan induló jelölteknek is esélyük lenne. (folyt.köv.)
1989. június 19., hétfő 19:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Egy héttel a Hősök terén lezajlott lélektisztító gyászszertatás után összeült az MSZMP vezetése. Grószt detronizálták, helyébe a "négyek bandája" azaz Pozsgay, Németh, Nyers és maradékként Grósz lépett. Egyben döntöttek a halódó állampárt önfelkoncoló kongresszusának összehívásáról is."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Nyitnak-e Pesten irodát, ha igen mikor és hol, ha nem miért nem. Megjelent egy könyv az 56-s forradalom alatti rádióadások szövegével. Jó lenne, ha a SZER-nek ugyanezen időszak alatti rádióadásainak szövege is hozzáfér- hető lenne. Csak azért is, mert nem kommunista forrásokból is hallani időnként arról, hogy felelőtlen Ígéretekkel félrevezették a hallgatókat. Jó lenne látni az igazságot, amely persze történelmi dokumentum is."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|