|
|
|
|
A DEMISZ-t alkotó szervezetek vezetőinek állásfoglalása (OS)
|
1989. május 12., péntek - Az MSZMP Központi Bizottsága politikai egyeztető fórumra vonatkozó javaslatával kapcsolatban álláfoglalásunk a következő. A DEMISZ a tagszervezeteiben tömörült tagság érdekei alapján és a szövetség I. országos gyűlésének határozatában foglalt megbízás szerint a Nemzeti Kerekasztal létrehozását szükségesnek tartja, részt kíván venni megteremtésében és munkájában. Az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal közötti kétoldalú tárgyalásokat szükségesnek tartjuk, de nem tekinthetjük a nemzeti kerekasztal-tárgyalások szerepét betöltő egyeztetéseknek. Nem fogadható el számunkra az Ellenzéki Kerekasztal olyan álláspontja, amely egyik tárgyalófélként a ,,társadalom,, kizárólagos képviselőiként önmagukat feltüntető szervezeteket (szövetségüket) ültetné le az asztalhoz. Javasoljuk, hogy a résztvevő szervezetek a tárgyalások kezdetén vállaljanak kötelezettséget arra nézve, hogy a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain születő megállapodásoknak politikai eszközeikkel kívánnak érvényt szerezni, a politikai hatalom megtartásában vagy megszerzésében tartózkodnak mindennemű erőszakos eszköz alkalmazásától. A tárgyalások napirendje terjedjen ki a demokratikus átmenet előfeltételét jelentő jogszabályok rendelkezéseiben, illetve az országgyűlési választások időpontjában való megegyezésre, a pártok működési feltételeinek rendezésére, gazdasági és szociális kérdésekről folyó egyeztetésekre. A Nemzeti Kerekasztal nem gyakorolhat közvetlenül közjogi funkciókat. A tárgyalások javasolt helyszínével egyetértünk. Szükségesnek tartjuk, hogy a Nemzeti Kerekasztallal kapcsolatos álláspontját valamennyi, a tárgyalásokon részt venni kívánó társadalmi-politikai szervezet vezető testülete fogalmazza meg és hozza nyilvánosságra. a DEMISZ-t alkotó szervezetek vezetői (OS)
1989. május 12., péntek 17:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
"Egy héttel a Hősök terén lezajlott lélektisztító gyászszertatás után összeült az MSZMP vezetése. Grószt detronizálták, helyébe a "négyek bandája" azaz Pozsgay, Németh, Nyers és maradékként Grósz lépett. Egyben döntöttek a halódó állampárt önfelkoncoló kongresszusának összehívásáról is."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Nyitnak-e Pesten irodát, ha igen mikor és hol, ha nem miért nem. Megjelent egy könyv az 56-s forradalom alatti rádióadások szövegével. Jó lenne, ha a SZER-nek ugyanezen időszak alatti rádióadásainak szövege is hozzáfér- hető lenne. Csak azért is, mert nem kommunista forrásokból is hallani időnként arról, hogy felelőtlen Ígéretekkel félrevezették a hallgatókat. Jó lenne látni az igazságot, amely persze történelmi dokumentum is."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|