|
|
|
|
Csökken a feszültség Pekingben (1.rész)
|
Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Peking, 1989. június 8. csütörtök (MTI-tud.) - A kínai hadsereg egységeinek vasárnapi bevonulása óta csütörtök volt az első olyan nap, amikor Peking egyetlen kerületében sem szólaltak meg a fegyverek. Katonai és diplomáciai megfigyelők ezt azzal magyarázzák, hogy az utóbbi két napban tapasztalt és sokak által érthetetlennek tartott kifelé és befelé irányuló csapatmozgások valójában azt jelentették, hogy a fővárosba erőszakkal és példátlan vérontás közepette betört katonai egységeket újakkal váltották fel. Ezekkel a csapatokkal szemben másként viselkedik a pekingi lakosság is, amely nem általában a hadsereget teszi felelőssé a vasárnapi mészárlásért - amelynek következtében a legújabb becslések szerint nem kevesebb, mint 7.000 pekingi vesztette életét - hanem azokat az egységeket, amelyek végrehajtották a város központjának, mindenek előtt a Tienanmen-térnek az elfoglalását. Nyugati diplomaták kínai illetékesekre hivatkozva tudni vélik, hogy a központi katonai bizottság határozatot hozott, amely szerint záros határidőn belül az összes fegyveres erőt kivonják Pekingből. Ezt az értesülést azonban sem kínai politikai, sem katonai körökben nem erősítették meg.
A pekingi televizióban immár harmadik napja többé-kevesbé ugyanazokat a felhívásokat és nyilatkozatokat ismételgetik. A fő műsorszám a kormányszóvívő terjedelmes sajtónyilatkozata, amely minden jel szerint azt célozta, hogy meggyőzzék a kínai újságírókat és a közvéleményt - és természetesen a világközvéleményt - arról, hogy Pekingben valóban ellenforradalmi lázadás volt, amelyet a hadsereg hadosztályai lényegében levertek. A nyilatkozatot a hadsereg propaganda osztálya által készített filmfelvételekkel támasztják alá. A filmek azt mutatják be, hogy a ,,maroknyi lázadónak,, minősített pekingiek tízezrei hogyan kerítették be, állították meg és gyujtották fel százával a katonai teherkocsikat és páncélozott csapatszállító járműveket. Katonai megfigyelők furcsának találják, hogy a rengeteg felgyújtott katonai jármű körül katonák nem láthatók. Ebből arra következtetnek, hogy hiteles a lakosságtól származó értesülés, amely szerint az esetek zömében a katonák önként hagyták el járműveiket, s azok felgyujtására csak ezután került sor. (folyt)
1989. június 8., csütörtök 16:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Csökken a feszültség Pekingben (2.rész)
|
A kínai televizió csütörtök esti híradóját követően olyan meglepetéssel szolgált, amelyből megfigyelők arra következtetnek, hogy nem csak Peking utcáin észlelhetők a normalizálódás jelei, hanem a mind eddig láthatatlan kínai párt és állami vezetésen belül is. A hadsereg által végrehajtott szombati és vasárnapi vérengzés után első ízben jelent meg a televizió képernyőjén két magas rangú kínai vezető: Li Peng miniszterelnök és Vang Csen, a Kínai Népköztársaság alelnöke. Li Peng egy teremben üdvözölte azoknak a katonai egységeknek a parancsnokait és képviselőit, amelyek az általa elrendelt rendkívüli állapot érvényre juttatása végett hatoltak be erőszakkal Pekingbe. A Mao-öltönyt viselő, szemmel láthatóan jó hangulatban levő miniszterelnök a pártközpont és az Államtanács nevében üdvözölte a megszálló csapatok képviselőit és reményét fejezte ki, hogy keményen eleget tesznek feladatuknak, biztosítják a békét és a rendet a fővárosban. Pekingben egyébként az a hír járja, hogy a Kínai Kommunista Párt közvetlen irányítását egy szük körű bizottság vette a kezébe, s hogy ezt a bizottságot Csiao Si, a KP KB Politikai Bizottsága Állandó Bizottságának és a Központi Bizottság Titkárságának tagja, a párt Központi Fegyelmi és Ellenőrző Bizottságának titkára vezeti. A kínai rádió jelentése arról számolt be, hogy az ország harminc tartománya és nagyvárosa közül eddig hétnek a vezetése biztosította támogatásáról azt a döntést, hogy a hadsereget vetik be a pekingi diákok és lakosság hazafias és demokratikus mozgalmának, vagy ahogyan hivatalosan fogalmaznak, egy maroknyi ellenforradalmár lázadásának a leverésére. A rádió szerint hét katonai körzet közül kettőnek a vezetői küldtek támogató táviratot Li Peng miniszterelnöknek és Jang Sang-kun elnöknek. Csütörtök esti adásában a pekingi televizió első ízben sugárzott filmtudósítást a Pekingihez hasonló méretű sanghaji megmozdulásokról. Miközben százezres tömeget mutatott, lángoló gépkocsikat és égő vonatot, egy maroknyi ,,ellenforradalmár lázadó,, tüntetéséről és zavargásáról beszélt. Sokkal békésebb felvételekben számolt be a televizió arról, hogy a harckocsikkal körülvett és katonáktól hemzsegő Tienanmen-téren és a főváros fontosabb sugárútjain a katonák megkezdték a nagytakarítást, azaz az elmúlt napokban felgyújtott katonai járművek, barikádként használt és tönkrezúzott buszok és más járművek elszállítását.+++
1989. június 8., csütörtök 16:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|