|
|
|
|
A Magyar Népköztársaság kormányának nyilatkozata a kínai eseményekről
|
1989. június 7., szerda - A Magyar Népköztársaság kormánya megdöbbenéssel értesült a Kínai Népköztársaságban az elmúlt napokban lezajlott tragikus eseményekről, amelyeknek nagyon sok ártatlan ember esett áldozatul. A magyar nép a keserű történelmi tapasztalatok és tanulságok birtokában meggyőződéssel vallja, hogy eszmék és politikai álláspontok ellen fegyverekkel és erőszakkal harcolni értelmetlen és nem vezethet megoldáshoz.
A Magyar Népköztársaság kormánya hangsúlyozza, hogy amikor kifejezésre juttatja mélységes aggodalmát a történtek miatt, nem áll szándékában beavatkozni a Kínai Népköztársaság belügyeibe. Ugyanakkor ezúttal is megerősíti azt az álláspontját, hogy az általános, alapvető emberi jogok tiszteletben tartása mindnyájunk közös ügye és nemzetközi felelőssége, ezért nem lehet kizárólagos belügye egyetlen országnak sem. A tragikus események miatti megrendülésünket csak fokozza, hogy azok egy olyan baráti szocialista országban történnek, amely a társadalom korszerűsítése, a demokratikus fejlődés, a reformok irányvonala mellett kötelezte el magát. A magyar-kínai együttműködésben éppen ezen az alapon nyitottunk az elmúlt években új fejezetet. A Magyar Népköztársaság kormánya őszintén reméli, hogy a válság végül is olyan megoldást nyer, amely begyógyítja a tragédia okozta sebeket és a reformpolitika folytatásával lehetőséget teremt az ország további előrehaladására, a kínai nép és a nemzetek közössége javára. A magyar kormány ebben a szellemben kifejezi érdekeltségét a magyar-kínai együttműködés és a jó kapcsolatok megőrzésében. (MTI)
1989. június 7., szerda 18:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|