|
|
|
|
Magyarország és a Vatikán kapcsolata
|
München, 1989. szeptember 15. (SZER, Magyar híradó) - Ma 25 esztendeje a jelenlegi bíboros államtitkár, Agostino Casaroli, akkor mint a Vatikán külügyminisztere, aláírta Budapesten a Szentszéknek a magyar kormánnyal kötött részleges megállapodását. Bojtár István vonja meg az eltelt negyed század mérlegét, és beszél a jövő kilátásairól. - Az Observatore Romano ez alkalomból másfél gépelt oldal terjedelmű jegyzetet tett közzé, amely - mint ilyen esetekben mindig - nem a lap véleményét, hanem az államtitkárság, illetve a Szentszék hivatalos felfogását tükrözi. E felfogásnak az a jegyzetben megfogalmazott lényege, hogy pozitívan kell értékelni a megállapodás 25 esztendejét. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy pozitívan kell értékelni magát a megállapodást is. A Szentszék az évfordulón aligha mondhatott mást, kiváltképpen most, amikor lehullófélben vannak, vagy talán már le is hullottak azok a kötelékek, amelyekkel az állam gúzsba kötötte az egyházat, és az lehet a benyomás, hogy mindez logikus végkifejlete annak, ami egy negyed századdal ezelőtt elkezdődött. Mivel azonban a benyomás hamis, hiszen az, hogy az egyház Magyarországon visszanyeri szabadságát nem a Vatikán és a magyar kormány tárgyalásainak, hanem végső soron a a Moszkvában megindult politikai folyamatnak a következménye, a 25. évfordulón felmerülhet a kérdés: vajon most nem inkább lelkiismeretvizsgálatot kell-e tartani, s komolyan fontolóra venni: helyes volt-e az akkori lépés? Helyes volt-e szóba állni azzal a rendszerrel, amelyet az itteni kongregáció alig öt évvel ezelőtt korunk szégyenének nevezett? És végeredményben nem inkább azokat igazolták-e a fejlemények, akik Mindszenty bíborostól kezdve ellenezték a megállapodást? Hiszen csak 25 évet kellett volna kibírni, és mi ez, ha nem röpke pillanat az egyház életében. (folyt.)
1989. szeptember 15., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Magyarország és a Vatikán kapcsolata - 1. folyt.
|
Persze ez az okoskodás sem áll szilárdan a lábán, és inkább kérdésekből tevődik össze, semmint feleletekből. Legfőképpen azért, mert a történelmet nem lehet egy más kiindulópontból újra lepergetni, és így senki sem tudja megmondani, hogyan alakultak volna a dolgok, ha a Szentszék 25 évvel ezelőtt nem keresi az érintkezést, és alakít ki kapcsolatot az ötvenhatra következő szörnyű elnyomás után, hatvánháromtól kezdve a társadalom felé egyes kapukat megnyitó rendszerrel. Egy dolog nem lehet kétséges. Az, hogy a Szentszék segítséget akart nyújtani a magyar egyháznak, s biztosítani akarta a fennmaradását. Mivel a katolikus egyháznak teológiája szerint a püspökök az oszlopai, ezeket az oszlopokat akarta - és sikerült is - felállítani és megszilárdítani. Erre emlékeztet az Observatore Romanoban megjelent jegyzet elsősorban, de ezen túlmenően arra is, hogy az akkori megállapodás nemcsak kiküszöbölte a gyanakvást és a bizalmatlanságot az egyház és az állam viszonyából, hanem elősegítve a konstruktív dialógust, lehetővé tette az egyház fokozatos újra beilleszkedését a társadalomba. Az új körülmények között, amelyekről a jegyzet nagy elismeréssel beszél, átdolgozandónak vagy újrafogalmazandónak tartja a megállapodást, s azt állítja, hogy ezzel a mamgyar fél is egyetért. Lesznek viszont, akik nem értenek egyet. A Szentszék azonban nyilván törtnelmi tapasztalatai alapján, és mert a jövőt most sem lehet előre látni, jogi, diplomáciai eszközökkel is biztosítani akarja az egyház szabadságát. +++
1989. szeptember 15., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|