|
|
|
|
2300 aláírás Ladányi József képviselő visszahívásáért
|
1989. június 27., kedd - Elek Gyula, a mezőkövesdi városi választási elnökség elnöke kedden délelőtt a városi tanács székházában átvette Vámos Istvántól és Laczkó Pető Mihálytól, a Magyar Demokrata Fórum városi szervezete elnökségének tagjaitól azt a 2300 választó aláírásával megerősített indítványt, amely szerint Szentistván, Egerlövő, Borsodivánka, Négyes, Tiszavalk és Tiszabábolna választópolgárai követelik, hogy mondjon le országgyűlési képviselői tisztéről Ladányi József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács röviddel ezelőtt nyugdíjba vonult elnöke, a 25. országgyűlési választókerület képviselője. A 2300 aláírás elegendő a visszahívási eljárás megindításához, mivel azt bizonyítja, hogy a körzet választóinak több mint 10 százaléka ért vele egyet.
Visszahívásuk indoklásában többek között az szerepel, hogy Ladányi József nem tett eleget a mandátumával járó beszámolói kötelezettségének, országgyűlési szavazásokkor (például a bős-nagymarosi ügyben sem) kérte ki választóinak a véleményét; elmarasztalják továbbá azért is, mert képviselősége kilenc éve alatt nem szólalt fel a Parlamentben, s ezt közönyösségként értékelik. További hibájául róják föl, hogy elszakadt a választópolgároktól, csak a helyi vezetőkkel tartott kapcsolatot. Vádolják végül azzal is, hogy hatalmával visszaélve szerzett ingatlanokat, épített például üdülőt a mezőkövesdi Zsóri fürdőn, illetve az ezzel kapcsolatos hireszteléseket mindeddig nem cáfolta meg kielégítően választói előtt. A visszahívási indítványt az Országos Választási Elnökség elé terjesztik. (MTI)
1989. június 27., kedd 17:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Itt Tarkovány beszél Eppsteinből. Egy megbízatást kívánok közölni, teljesíteni. Erdélyből kaptam az üzenetet, és köszönik a rádió szerkesztőségének, a rádió vezetőségének, igazgatóságának a nagyszerű választást, hogy a temetésről Szőts Géza is egyenes adásban tudósíthatott, tudniillik óriási erőt adott ez az erdélyieknek, és még egyszer a köszönetet tolmácsolom. Nagyszerű volt, azt mondták, hogy Gézájuk szóhoz juthatott a temetésen, köszönetüket fejezik ki."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|