|
|
|
|
Baranya: nyújtott nyitvatartás a boltokban - Szabad út a
buszoknak
|
1990. október 26., péntek - A baranyai aprófalvakba késve
ugyan, de elindultak délután a napi friss élelmiszert szállító
gépjárművek. A megyei válságstáb valamennyi boltot felszólította:
nyújtott nyitvatartással tegyék lehetővé, hogy az érkező
árucikkekhez a lakosság hozzájuthasson. A közszolgáltató vállalatok,
üzemek, a mentők, a tűzoltók, a rendőrség, valamint a taxitársaságok
képviselői közötti tárgyalások eredményeként Baranya városaiban
többnyire átengedték az úttorlaszokon a kölönböző személy- és
teherszállító buszokat, gépkocsikat, valamint a közüzemi cégek
járműveit. A taxisok állandó rádiókapcsolat útján kapnak értesítést
egy-egy mentőautó indulásáról, s időben szabaddá teszik azok útját.
Lusztig Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a sajtó képviselőinek elmondta: a megyében szolgálatot teljesítő nyolcvan rendőr nehezen birkózik a közrend fenntartásával. A taxisok akciója következtében kisebb attrocitásokra is sor került, ezek azonban egyik esetben sem a taxisok hibájából történtek. Mohácson egy polgár letolta az útról kocsijával a keresztben álló taxit, Komlón egy fehér Mercedes vezetője úgy jutott át a torlaszon, hogy fegyverrel fenyegette meg a taxisokat. A kocsit azonosították, és körözik.
A taxisok képviselője, Döme János véleménye szerint spontán tömegmozgalom alakult ki, s hogy annak ne lehessenek általuk sem kívánt következményei, arra hívta fel a tiltakozó megmozduláshoz csatlakozó magánszemélyeket, hogy kizárólag a taxisokkal történő egyeztetést követően vegyenek részt a forgalom korlátozásában. A taxisok a Pécsre bejáró tízezer ember hazajutását a távolsági és helyközi autóbuszjáratok útvonalának szabaddá tételével segítik, de mindaddig kitartanak követeléseik mellett, amig a fővárosi kollégáik és a kormány között megegyezés nem születik. A posta jelentős késéssel bár, de megkezdte a napi pénzbevételek begyűjtését, amihez rendőrségi támogatást is kapott. A nyugdíjak esedékes kifizetéseket a kézbesítők munkaidejük lejárta után is vállalták. A MÁV Pécsi Igazgatósága mentesítő vonatokat indít. (MTI)
1990. október 26., péntek 16:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|