|
|
|
|
- Tüntetések a munkásőrség ellen - interjúk - 2. folyt.
|
Ami azt a részét illeti, hogy mind több állampolgár követeli-e a munkásőrség megszüntetését, mi is találkozunk azzal, hogy az állampolgárok egy csoportja valóban kéri, követeli, mindegy melyik kifejezést használom. Viszont azt is el tudom mondani, hogy naponta találkozunk olyan emberekkel, emberek tömegeivel, akik meg azt mondják, hogy szolidárisak a munkásőrséggel, maradjon a helyén a munkásőrség. Most, hogy elterjedt a tüntetés híre rengeteg telefont kapunk. Sőt személyesen bejött, az előbb találkoztam egy öreg bácsival, egy budapesti munkásember, hogy meg ne ijedjünk, maradjunk a helyünkön, ne féljünk. Biztatott bennünket. Tehát az is igaz, hogy az állampolgárok másik csoportja pedig a munkásőrség mellett, a munkásőrök mellett van. Hiszen a munkásőrséget maguk az állampolgárok alkotják. Nem tudom a BBC hallgatói tudják-e, hogy itt önkéntes jelentkezés alapján tömörülnek azok az emberek, akik szeretik a rendet, az ország függetlenségét és belső rendjének a védelmére szövetkeznek. Ami a jövőjét illeti, tehát a világ sok országában - ez nem magyaroszági találmány, nem a szocialista országok találmánya - működnek hasonló jellegű önkéntes szervezetek, amelyeket az állampolgárok hoznak létre, s ezért nem tartom valószínűnek, és nagy hiba is lenne, ha megszüntetnék a munkásőrséget Magyarországon. Erre nem is készül a kormány sem, amelyről tegnap Németh Miklós miniszterelnök nyilatkozott, hogy a kormánynak milyen szándéka van a munkásőrség jövőjét illetően. Abban teljesen igaza van a kormány elnökének, hogy a munkásőrség feladatain változtatni kell, módosítani, másrsézt jelképrendszerén, esetleg nevén is lehet változtatni, de azt az öntevékenységet, nem szabadna megfosztani az állampolgárokat attól, hogy íly mádon is részt vegyen a közösség ügyeiben. (folyt.)
1989. szeptember 29., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|