|
|
|
|
EB a 470-eseknél (1. rész)
|
1989. szeptember 13. szerda (MTI) - Újabb vitorlás világverseny résztvevőit fogadhatja a jövő hét közepétől Balatonfüred. A májusi soling világbajnokság és több nyári nemzetközi verseny után szeptember 21-étől a 470-es hajóosztály képviselői csapnak össze az Európa-bajnoki címért. Bár még egy hét van a rajtig, természetesen már javában folynak az előkészületek. A nevezési határidő 15-én jár le, így a végleges rajtlista csak ezután válik ismeretessé. Annyi azonban bizonyos, hogy a férfiaknál 23 ország 83 hajója száll vízre, ennyiben határozta meg ugyanis a Nemzetközi Vitorlás Szövetség (IYRU) a maximális induló létszámot. Ennél jóval többen szerettek volna nevezni, de a verseny lebonyolíthatósága érdekében szükség van e korlát felállítására. A Füred-Tihany-Siófok térségben nyugatnémet egységek lesznek legnagyobb számban, a nemzetközi szövetség által meghatározott kvóták szerint ők kilenc hajót indíthatnak. Hogy melyik ország hány kettőst állíthat csatasorba, azt a befizetett tagdíjak, az eredményesség és a szakág aktív képviselőinek száma alapján döntötte el az IYRU. Starnfeld Iván, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára az MTI munkatársának kérdésére elmondta, hogy véleménye szerint a magyarok közül a Nyári testvérduó állhat rajthoz a legnagyobb eséllyel, ők akár az első hatba is bekerülhetnek. A további öt egység közül két-három az első 15-20 között, a többi inkább hátrébb végezhet. Nemcsak a férfiak, hanem a nők is vetélkednek az Európa-bajnokságon. A női résztvevők létszámánál nincs megkötés, magyar hajó csak egy indul. A miértre Starnfeld Iván úgy válaszolt, hogy méltó induló még csak-csak akadna, de megfelelő minőségű felszerelés nem áll rendelkezésre. A Csőregh, Turcsányi kettőstől az első 15-be jutást várják. Csütörtökön - 21-én - csak felmérés lesz, 22-én, pénteken újabb felmérésre és a hivatalos megnyitóra kerül sor, míg az első ,,éles,, futamot 23-án lövik el. Ha minden jól megy és az időjárás nem szól úgy közbe, mint májusban a soling vb-n, akkor hat futamot bonyolítanak le, de eredményt már négy alapján is hírdethetnek. A magyar résztvevők: férfiak: Nyári Gyula, Nyári Zsolt (BKV Előre), Alba András, Lehoczky Gábor (BKV Előre), Varga Attila, Csury Zoltán (Bp. Spartacus), Téglás Csaba, Kiss Tamás (Agárdi MEDOSZ), Pálinkás Csaba, Szabolcs János (Videoton), Vida Kornél, Holczhauzer András (Ganz Hajó) nők: Csőregh Ildikó, Turcsányi Kinga (Agárdi MEDOSZ). x x x (folyt. köv.)
1989. szeptember 13., szerda 12:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|