|
|
|
|
Szűrös Mátyás: a visszarendeződés szellője megcsapott bennünket - Nyilatkozat az iskolaavató után (1. rész)
|
1989. augusztus 31., csütörtök - Általános iskolát, községi könyvtárat és takarékszövetkezeti fiókot magába foglaló épületet adott át a Hajdú-Bihar megyei Szerep községben csütörtökön Szűrös Mátyás az Országgyűlés elnöke, a térség képviselője. A 17 millió forintos költséggel elkészült, a táj építészeti hagyományaiba illő épületegyüttes - mint avató beszédében fogalmazott - a jövőben az oktatás és a helyi közélet méltó színtere lehet.
Az avatóünnepséget követően Szűrös Mátyás - akit korábban pártszavazással Püspökladányban kongresszusi küldötté, s ezáltal a hajdú-bihari küldöttcsoport tagjává választottak - az MSZMP kongresszusi előkészületeiről, a párt megújulásának lehetőségeiről nyilatkozott az MTI-nek. Szűrös Mátyás szerint a mai bonyolult helyzetben az MSZMP csak akkor maradhat a legerősebb párt a választásokon, ha egyértelműen a reformszárny kerekedik felül, s ha a párt képes a nemzet integráló erejévé válni. Ez utóbbi rendkívül fontos - hangsúlyozta -, mert a bolsevik tipusú pártokban a nemzeti elemet mindig háttérbe szorították, s ezért ma robbanásszerűen jelentkezik a nemzeti, a nemzetiségi kérdés, ami sokkal mélyebben él az emberekben, mint az internacionalizmus. Ha a pártkongresszuson nem történik meg az MSZMP-nek a magyar valóságra épülő korszerű szocialista reformpárttá válása, akkor nem tud igazán erős lenni a parlamenti választásokon sem. Az Országgyűlés elnöke szerint a reformerők pártbeli győzelméhez nem feltétlenül szükséges az MSZMP önfeloszlatása, mint azt több reformkör is javasolta. A tisztulás azonban elengedhetetlen, mert ma sok olyan vezető van a pártban, aki dogmatikusan gondolkodik, de reformernek kiáltja ki magát. Ha az MSZMP-ben a mai követelményeknek megfelelően gondolkodó és cselekedni kész vezetők és aktivisták kerekednek felül, s ez tükröződni fog a párt programjában és szervezeti szabályzatában, akkor jobbról és balról, de főként balról tisztulhat a párt. Vannak jelei - mondta - egy bolsevik tipusú kommunista párt létrejöttének Magyarországon. Ez felerősítené az MSZMP-ben a tisztulási folyamatot, s talán a választások szempontjából sem lenne rossz. (folyt.köv.)
1989. augusztus 31., csütörtök 21:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|