|
|
|
|
Le Soir - Varsói Szerződés
|
Brüsszel, 1989. július 6. csütörtök (MTI-tud) - Az idők változását hangsúlyozza a brüsszeli Le Soir csütörtöki számában a Varsói Szerződés bukaresti csúcsértekezletével kapcsolatban és rámutat, hogy arra olyan pillanatban kerül sor, amikor a lengyel választások és a magyarországi változások elindították ezt a két országot a demokrácia útján - ami egészen más, vagy éppen ellentéte annak a belga kommentátor szerint, mint amit Bulgária vagy az NDK követ.
Pol Mathil felteszi a kérdést, milyen közös értékeket védhet Lengyelország, ahol a demokratikus ellenzék diadalmaskodott a választásokon és a dietában a képviselői helyek 35 százalékával, a szenátusban 100 százalékával rendelkezik, ahol egy kommunista elnök és egy Szolidaritás-kormány együttélésének lehetőségét latolgatják, és másfelől, amelyet Nicolae Ceausescu übü-királysága neosztálinista gulaggá alakított át? Mi közös van még Magyarország között, ahol a kommunista párt nemcsak az ideológiájának, de még a nevének is megváltoztatását tervezi, hogy egy kis legitimitásra tegyen szert a soron következő szabad választások előtt, és Csehszlovákia között, ahol Václav Havelnek hat hónapot kellett börtönben ülnie, mert meg merte mondani amit gondolt és ahol Dubcek továbbra is belső száműzött? Milyen belső összetartó erővel és hitellel rendelkezik egy olyan szövetség, amelynek tagjai kereskedelmi háborút viselnek egymás ellen, lezárják a határokat és ahol Románia még igazi vasfüggönyt is létesít, hogy védelmezze magát egy ,,szövetséges,,, az adott esetben Magyarország vonzerejével szemben. Mindebből a belga kommentátor azt a következtetést vonja le, itt az ideje, hogy a szövetséget a változásokhoz igazítsák, itt az ideje a modernizálásnak - hiszen mint Rakowski lengyel miniszterelnök mondotta nemrég a Le Soirnak, Gorbacsov enyhülése nyomán a katonai tényező, a szovjet ernyő már nem játszik olyan fontos szerepet.+++
1989. július 6., csütörtök 15:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|