|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
- Interjúk az 1956-os emlékünnepségről - 9. folyt.
|
![](../img/spacer.gif)
Holott az áldozatok nagyrésze éppen a kommunizmus elleni harc miatt, annak következtében halt meg. - A hangsúlyt én nem így éreztem. Úgy éreztem, hogy a hangsúly mindenkinek szól, aki ennek a forradalomnak az áldozata volt, tevőlegesen áldozata, de hogy annak a hatodik koporsónak - a felsorolt neveknek, mindenkinek aki 56-ban meghalt - nem érzem helytállónak ezt a benyomást. - Konrád György után külföldi telefonszámot hívtam: Tamás Gáspár Miklósét - Londonban. Két dolog érdekelt. az első, hogy milyen érzés volt valakinek, aki évek óta annyira benne van a magyar politikában, sőt annak egyik tényezőjévé vált, mint Tamás Gáspár Miklós - külföldön tartózkodni egy ilyen nagy jelentőségű napon mint június 16-ika volt. A másik kérdés pedig, hogy onnan, ebből a kilométerekben is kifejezhető távolságból, hogyan látja azt ami a Hősök terén és a rákoskeresztúri temetőben történt. - Természetesen vegyes érzéseim voltak atekintetben, hogy szerettem is volna ott lenni. Ugyanakkor a változatosság kedvéért talán nem árt egy ilyen izgalomteli napon messze lenni, és biznyos távolságból nézni a történteket és történendőket. Ugyanakkor nagy elégtétellel lehetett megállapítani azt napközben is, és a ma reggeli újságokból méginkább, hogy őszinte érdeklődés övezte azt, ami Magyarországon történik. Amikor ma reggel lementem az újságokért a hindu újságos - aki történetesen tudja hogy magyar vagyok - egész családját összegyüjtötte és megkérdezték, hogy mi is történt Budapesten? És mondták hogy milyen szörnyű, hogy a sírok ismeretlenek voltak. Keleti embernek ez borzasztó. Szóval mondom: ilyen emberek is érdeklődtek Magyarország iránt - ami azért nem mondható el minden nap - és a nemzetközi érdeklődésnek ez a ténye bizonyos értelemben talán számunkra is megvilágítja azt, hogy mi is történt. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|