|
|
|
|
Kiszely Károly és a környezetvédelem 3.
|
München, 1989. június 17. (SZER, A munka világa) - A mikrofonnál a műsor szerkesztője, Zsille Zoltán. Köszöntöm önöket, kedves hallgatóink A magyar belpolitikában talán a legnagyobb tömegeket megmozgató és leginkább megfogható sikereket elérő környezetvédő mozgalom egy új kezdeményezéséről, az 1989 húsvétján megalakult "Negyedik alapelv" csoportról korábbi adásainkban már beszámoltunk hallgatóinknak. Most a kezdeményezés egyik alapító tagjával, Kiszely Károllyal Bécsben készült interjút hallhatnak e szellemi mozgalom eszmei alapjáról és céljairól. Kiszely Károlyt Hász György munkatársunk kérte a mikrofon elé. - A magyar alternatív mozgalom a közelmúltban egy újabb környezetvédő csoporttal lett gazdagabb. A "Negyedik alapelv" kezdeményezés néven elindult mozgalom nyugati szóvivője Kiszely Károly, akit a magyar hatóságok évekkel ezelőtt mint az első katonai szolgálatmegtagadót és ellenzéki aktivistát kitoloncoltak az országból. Őt kérdezem meg, hogy milyen céllal alakult meg ez az új mozgalom? - A csoport nem mint egy külön mozgalom értelmezi magát, hanem mint egy kezdeményezés, amelyik éppen a többi környezetvédő csoportot akarja bizonyos célok számára megnyerni. Nem jelent szétforgácsolódást a környezetvédelem kérdésében, mert éppen közvetíteni akar a különféle irányzatok, pártok és környezetvédő csoportok között, és összekötni akar. A célja az, hogy ne csak konkrét környezetrombolási akciók ellen lépjenek fel a környezetvédők, hanem a demokratikus jogállami társadalom fundamentumába építsenek be jogi garanciákat a környezet és a természet védelme szempontjából. Az a meggyőződése a kezdeményezésnek, hogy a strukturális környezetvédelmi biztosítékok kérdése nem lehet egy külön párt vagy csoportnak a programja, hanem ez egy olyan alapkérdés, amit minden pártnak és demokratikus csoportnak valamilyen módon a magáévá kell tenni. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|