|
|
|
|
Kínai és lengyel események hatása Magyarországra
|
München, 1989. június 11. (SZER, Gondolatforgató) - A mikrofonnál Kasza László: - A múlt vasárnap rövid 24 óra leforgása alatt két választ is kaptunk arra, hogy mi történhet egy kommunista rendszer demokratizálási kisérlete nyomán: az egyiket Varsóból, a másikat Pekingből. Lengyelországban egy a korábbinál demokratikusabb választási rendszerbe egyezett bele a kommunista párt, azonban előre leosztották a lapokat, amellyel azt kívánták biztosítani, hogy a Jaruzelski-rendszer a következő négy évben is megtartsa a hatalmat. Az eredményt tudjuk. Először: hogy csak az arra jogosultak 62 százaléka ment el szavazni, mert azt mondták, minek, ha úgy is le van kártyázva már az eredmény. Másodszor: a Solidarnoscz így is elsöprő győzelmet aratott csaknem mindenütt, ahol indulhatott. Harmadszor: Miután az országos lista is megbukott és az ezen szereplőknek nem volt ellenjelöltjük, fennáll az a veszély, hogy nem lesz annyi képviselő, ahányat az alkotmány előír. Most a Solidarnoscz és a kommunista párt közösen próbál valami nagyon-nagyon az alkotmányosság peremén egyensúlyozó megoldást keresni, hogy legyen elég képviselője majd a szejmnek. Negyedszer, a Lengyel Egyesült Munkáspárt helyzete szakadással fenyeget. Összegezve: a félig demokratikus választás, amire a lengyel kommunisták még rá tudták szánni magukat, egyfajta zsákutcába vezette az országot. A társadalom demokratizálására adott kínai válasz, úgy mondanám, a klasszikus kommunista válasz volt: géppisztoly, tank. Eredmény: halottak ezrei. Mindannyiunkban ugyanaz a kérdés merül fel a két hír hallatán. Milyen következtetést vonhatunk le magunk számára mi magyarok, hiszen nálunk is próbálkozás történik a diktaturából a demokráciába való átmenetre. (folyt.)
1989. június 11., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|