|
|
|
|
Király Zoltán lemond köztársasági elnöki jelöltségéről
|
1989. október 17., kedd - Király Zoltán - akit a szociáldemokrata párt szegedi szervezete jelölt köztársasági elnöknek - nem kíván részt venni az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben, mert a Parlamentben kedden elmondott, az SZDSZ aláírásgyűjtő kampányát kritizáló észrevételeiért többen azzal vádolták, hogy felszólalását már a választási jelölésre készülve mondta el. Király Zoltán az Ogyszággyűlés keddi munkanapjának végén az MTI munkatársának elmondta: veszni hagyja az elnökjelöltséget, de vállalnia kell ezt a döntést, hogy a jövőben ilyen vád ne érhesse, ne próbálják meg így lejáratni.
Király Zoltán mindazonáltal nem zárta ki, hogy induljon az elnökválasztási küzdelemben, ha legalább százezer aláírás (tehát a szükségesnek kétszerese) összegyűlik, s így javasolják köztársasági elnöknek. A képviselő hangoztatta: parlamenti megnyilvánulásaival eddig, s ezután sem szolgált hatalmi érdekeket, tisztességtelen módszerekkel nem igyekezett nyomást gyakorolni az emberekre, a társadalomra, a parlamentre. Az ellenzékiség számára azt jelenti, hogy minden ellen van, amit elfogadhatatlannak tart. Mindig ügyekkel kötelezte el magát, s ez nem jelenti az ellenzék kiszolgálását. Miként fogalmazott, különösebben nem foglalkoztatja, hogy az ellenzék körében megváltozik-e róla a vélemény a mostani felszólalását követően, mint ahogyan azzal sem törődött sokat, hogy az MSZMP-ben miként vélekedtek róla. (MTI)
1989. október 17., kedd 18:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|