|
|
|
|
Liberális Internacionálé
|
Párizs, 1989. október 12. csütörtök (MTI-tud) - Több magyar ellenzéki párt és szervezet képviselőjét is meghívták a Liberális Internacionálé (Világunió) Párizsban csütörtökön megnyílt tanácskozására. Az ülésen jelen vannak az SZDSZ, a Független Kisgazdapárt, a Fidesz és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája képviselői. A tanácskozás egyebek között foglalkozik a kelet-európai országokban végbemenő politikai folyamatokkal, a kelet-nyugati kapcsolatokkal, a menekültproblémával - és még számos más időszerű nemzetközi kérdéssel.
Külön napirendi pontként tárgyalnak a romániai helyzetről a Liberális Internacionálé emberi jogokkal foglalkozó bizottságának előterjesztésében. A tervek szerint külön határozatot is hoznak. A csütörtöki megnyitó ülésen Adolfo Suárez, a Spanyol Liberális Párt elnöke külön köszöntötte a magyar meghívottakat, méltatva az országban bekövetkezett politikai változásokat. Beszámolt arról, hogy a Liberális Internacionálé küldöttsége járt már Budapesten, és találkozott különböző ellenzéki személyiségekkel is. A szombatig tartó tanácskozást Francois Léotard, a francia republikánus párt főtitkára nyitotta meg. A szombati záró ülésen szólal fel Valery Giscard d,Estaing volt köztársági elnök, az UDF pártszövetség vezetője. A munkában az amerikai Demokrata Párt több ismert politikusa is részt vesz, köztük Ronald Brown, a párt országos elnöke. +++
1989. október 12., csütörtök 17:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|