|
|
|
|
MSZP - washingtoni visszhang
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. október 9. hétfő (MTI-tud.) - Az amerikai sajtó, a rádió, a tv hétfőn is behatóan foglalkozik a kongresszussal. A Wall Street Journal elemzése szerint a változások nem jelentik szükségszerűen, hogy az új párt meg tudja tartani hatalmát egy demokratikus Magyarországon. A lap Gáti Károly amerikai professzort idézte, aki szerint már a szocialista jelző veszélyes a választásokon, s az MSZP - mégha teljesen el is határolja magát a múlttól - a szavazatoknak csak a 20 százalékára számíthat a parlamenti választásokon. A reformerek a pártszakadás elkerülésére engedményeket tettek, ami némileg ködössé teszi álláspontjukat. A kemény vonal híveitől nem tisztítják meg a pártot, hiszen a programot elfogadók tagjai lehetnek az MSZP-nek - tehát csak a legmerevebb, szélsőséges sztálinista töredék maradna kívül.
A lap hangot adott az SZDSZ és a FIDESZ gyanújának, hogy a kommunisták és a MDF alkut kötött: ennek szellemében Pozsgay Imre akadálytalanul köztárssági elnök lehet, viszonzásul a kommunisták támogatni fogják az MDF kormányalakítását a választások után. Pozsgay moszkvai látogatása egyébként, amelynek során fogadta őt Mihail Gorbacsov is, eloszlatta a szovjetek kétségeit afelől, hogy Magyarország a VSZ tagja marad-e, írta a Wall Street Journal. Akármiként is nevezzék a pártot, a küldöttek mélységesen megosztottak, jelentette a The Washington Post. A reformerek egyébként vesztettek a kulcsfontosságú szavazáson a munkahelyi pártszervezetek kérdésében. Az újítók azért is javasolták az etikai bizottságot, mert a nyilvános vizsgálat lehetősége meggyőzheti a régi gárda egyes tagjait: célszerű távolmaradniok a párttól. A The New York Times szerint a fejleményeket bírálják mind a reformerek, akik szerint a kongresszus nem ment elég messzire, mind a konzervatívok, akik szerint túl messzire ment, de a legnagyobb frakció, a Nyers vezette középutasok elégedettek, vélte a lap budapesti tudósítója. +++
1989. október 9., hétfő 17:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|