|
|
|
|
Az Országgyűlés kereskedelmi bizottságának ülése (2. rész)
|
Egyebek közt szükségesnek ítélik, hogy a vállalkozásinyereségadó-törvényben az ágazatnak jelenleg biztosított 40 százalékos kedvezmény fenntartása mellett biztosítani kell e kedvezményt az állami tulajdon után fizetendő részesedésre is. Ugyancsak szükségesnek tartják hosszabb távon fenntartani a kistelepüléseken működő élelmiszerüzletek forgalma alapján megállapított adókedvezmény jelenlegi formáját. Ezenkívül indítványozzák, hogy az élelmiszerkereskedelmi hálózatban dolgozók alapbére - a jövő évi népgazdasági tervben figyelembe vett bérfejlesztésen felül - átlagosan 20 százalékkal növekedjék. A sarkalatos törvények megvitatásának kezdetén Kilényi Géza igazságügyminiszter-helyettes adott rövid tájékoztatást. Egyebek között elmondta, hogy a kormány a háromoldalú tárgyalásokon született konszenzust figyelembe véve terjeszti be a javaslatokat az Országgyűlésnek. Az igazságügyi tárca ugyanakkor elvégzi ezek kodifikációs felülvizsgálatát. Ez azonban nem érinti a háromoldalú tárgyalások politikailag releváns eredményeinek felülvizsgálatát, csupán a normaszövegben fellelhető ellentmondásokat kívánják feloldani. Egyúttal bejelentette, hogy a törvényjavaslatok szövegét közzéteszik a Magyar Hírlapban. A vitában több képviselő vélekedett úgy, hogy az Alkotmánymódosítás szövegébe kerüljön bele az a passzus, miszerint az egyéni választókerületben, a megyei és az országos listán megválasztott képviselők jogai és kötelességei azonosak. Tóth Attiláné (Budapest, 56. vk.) az iránt érdeklődött, hogy a hétvégén létrejött Magyar Szocialista Párt miként vesz részt az esetleges további politikai egyeztető tárgyalásokon. Hellner Károly (Budapest, 32. vk.) egyrészt azt kérdezte, hogy mikorra tervezik a tanácstagi választásokat, másrészt pedig azt tudakolta, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa (ombudsman) és más, például kisebbség-, környezetvédelmi ombudsman rendszere az Országgyűlésen kívül is ki lesz-e építve. Csipkó Sándor (Bács-Kiskun m. 20. vk.) célszerűnek minősítette, hogy a sarkalatos törvényekről két fordulóban tárgyaljon a Parlament, mert szerinte így a háromoldalú tárgyalások részvevői is megismerhetnék a döntés előtt a képviselők véleményét. Németh István (Hajdú-Bihar m. 10. vk.) az SZDSZ és a Fidesz aláírásgyűjtő akciójára utalva megkérdezte: elegendő számú aláírás összegyűjtése nem akadályozza-e meg a Parlamentet, hogy döntsön az Alkotmány módosításáról? (folyt.köv.)
1989. október 9., hétfő 18:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|