|
|
|
|
Tüntetés Kecskeméten
|
1989. október 5., csütörtök - Mintegy háromszázötvenen tüntettek csütörtökön Kecskeméten a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Munkásőrség székháza előtt. A békés demonstrációt az SZDSZ és a Fidesz városi szervezete kezdeményezte, de csatlakozott a megmozduláshoz az MDF helyi szervezete is, a Független Kisgazda Párt helyi képviselete pedig egyetértését nyilvánította.
A tüntetés szónokai követelték az ellenzéki szervezetek esélyegyenlőségét, a munkásőrség jogutód nélküli feloszlatását, a pártok kivonulását a munkahelyekről, a magánkézben lévő fegyverek beszolgáltatását, a pártvagyon átmentésének azonnali leállitását, illetve azt, hogy az MSZMP számoljon el a nemzet előtti a vagyonáról. Követelték továbbá a megyei napilapok függetlenségét, azt, hogy mentesek legyen bármelyik párt befolyásától. A demonstrációt szervezők képviselői átadták a tüntetésen is felsorolt követeléseket részletező peticiójukat Gál Gyulának, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága titkárának. Hangsúlyozták, hogy a megmozdulás időpontjának megválasztásával nem az MSZMP kongresszusának munkáját akarták megzavarni, inkább az volt a céljuk, hogy segítsék azokat, a véleményük szerint többségben lévő MSZMP-tagokat, akik hozzájuk hasonlóan demokráciát akarnak hazánkban. A tüntetés végén zavaró közbekiabálások is történtek. Az indulatos, esetenként fenyegető megjegyzéseknek maguk a szervezők vetettek véget azzal, hogy ismételten hangsúlyozták a tüntetés békés jellegét, s méltóságuk megőrzésére figyelmeztették a békétlenkedőket.(MTI)
1989. október 5., csütörtök 19:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|