|
|
|
|
- Schöpflin interjú - 2. folyt.
|
- És a személyi ellentéten alapuló kölcsönös bizalmatlanságnak. - Eléggé személyi ellentéten alapuló. Alapvetőleg szerintem ideológiailag nagy különbség nincsen az MDF és az SZDSZ között. Vannak természetesen inkább ilyen hangulati és hangsúlybeli különbségek, de mind a két párt elfogadja a demokráciát, elfogadja a szabad piacot stb. De ez is mutatja, hogy nem csak az ideológiának van szerepe a politikában. - Mi a helyzet az MSZMP-t illetően, amely most kongresszus előtt áll, és amely az átalakulás útjára lépett? - Hát épp ez a kérdés, hogy tényleg az átalakulás útjára lépett-e, vagy nem. Akivel erről beszéltem, azok nagyobbára arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a reformfolyamat, tehát a párt reformszárnya tulajdonképpen vereséget fog szenvedni. Tehát nem éri el az 50 százalékot a küldöttekben, és a párt többsége inkább egyfajta nyugalomra vár. Ebből a szempontból többen mondták, hogy nagyon érdekes szerepet játszik Berecz János, aki tavasszal voltaképpen megbukott, de azóta lassan és alaposan szervezi a párt konzervatív szárnyát. Ez egy ilyen neokádárista szárny, áramlat, amelynek nincs különösebb ideológiája, csak az, hogy legyen rend, legyen nyugalom. Elfogadja azt, hogy sokkal nagyobb a szólásszabadság, azt már kevésbé fogadja el, hogy a szükséges gazdasági változások kapcsán nagyon sokan fogják elvesziteni állásukat, és azt hiszem, ettől akarja megóvni az állami és a pártbürokráciát, s ezek szerint elég jó helyzetben van, hogy magánál tartsa a pártot. Ezen esetben nem lehetetlen, hogy a reformszárny kiválik a pártból. Ugyanakkor az is valószínű, hogy benne vagy a pártban maradna, ami elég rossz megoldás lenne, hogy esetleg később újból megpróbálják megreformálni a pártot. (folyt.)
1989. szeptember 30., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|