|
|
|
|
Választási centrumot nyitott Budapesten az MSZMP (2. rész)
|
Fejti György hangsúlyozta: az MSZMP elvesztette a bizalmat, de az ellenzék nem nyerte el. Mint mondta, nem akarja lebecsülni a Magyar Demokrata Fórum erejét, de a 70 százalékot nem a fórum nyerte meg, hanem az MSZMP vesztette el. Utalt arra is, hogy sokan nem mentek el az időközi választásokra, valószínűleg azért, mert még bizonytalanok; őket is meg kell nyernie az MSZMP-nek. Végezetül arról szólt, hogy el kell határolódni azoktól a személyektől, akik az MSZMP-nek kárt okoztak, de szolidárisnak kell lenni azokkal, akiket alaptalanul támadnak. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a Fidesz és az SZDSZ megsértette az eredeti megállapodást, amikor az utolsó pillanatban felvetette, hogy tartsanak népszavazást azokról a kérdésekről, amelyekről a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon nem született megegyezés. Szólt arról is: véleménye szerint öngólt lőtt az MSZMP azzal, hogy időben nem tisztázta a pártvagyon kérdéseit, s ezért kényelmetlen magyarázkodásokra kényszerült. Egy másik kérdésre válaszolva rámutatott: külföldön és itthon is bizonyos erők bele akarják zavarni az MSZMP-t abba, hogy a kongresszuson szétszedje magát, de erre személy szerint nem lát komoly veszélyt, mert az udóbbi időben a reformerők mindinkább teret nyertek. (MTI)
1989. szeptember 26., kedd 17:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (06.16-08.15)... - A hatalmi kötélhúzás
"...folytatódtak a Politikai Egyeztető Tárgyalások. Lassan világossá válhatott, hogy micsoda őrült kavarodás dúl e Bermuda-háromszögben. Június 16. miatt a keményvonalasok - mind a határtokon belül, mind azokon kívül - erős nyomást gyakoroltak. Ez egyfelöl a hazai reformkommunistákra, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal radikálisaira, azaz kivátképp a Fideszre és az SZDSZ-re irányult."
SZER-hallgató telefonja:
"Péntek éjszaka, éjfél után hallgattam műsorukat, nem tudom mi volt a pontos címe, magyar ügyekről szóltak, épp az egyház volt a téma és ugy konferálták be a nyilatkozót, hogy Máté Tóth András teológus. Én érdeklődtem róla, mert maga a téma is érdekes, az állam és az egyház összefonódása és ez a Máté Tóth András nem teológus. Papnak készült, de kilépett és megnősült. Ugyhogy valahol sürgősen legyenek szívesek korrigálni ezt a dolgot, mert az lehet, hogy az egyház összefonódott az állammal, de azért hazudni nem illik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|