|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat az MSZMP demokratikus megújítása mellett
"Kétségtelen, hogy a nézeteket emberek képviselik, de a párton belül
létező elvi politiai álláspontok (platformok) közti, tisztázó
vitákat nem lehet pusztán a vezetésen belüli, személyekhez kötött
hatalmi harcnak minősíteni."
SZER, Különműsor:
Lezsák Sándor nem hisz a korszakváltásban
"...magukba zárva élnek falvakban, kisvárosokban azok a
tízezrek, százezrek, akiket megnyomorítottak ebben az országban az
elmúlt 32 esztendőben, sőt még előtte is. Tehát én nem hiszek abban,
hogy június 16-ikával korszakváltás történik, ennek az esélye,
lehetősége teremtődött meg, és ennek bíztató jele ez a nap."
|
|
|
|
|
|
|
Portisch: döntetlen a függő
|
1989. június 16. péntek (AP) - A rotterdami sakk Világ Kupa viadalon három, korábban függőben maradt partit fejeztek be. Portisch Lajos a szovjet Jan Elveszt ellen sötéttel folytatás nélkül döntetlenre adta mérkőzését, és a másik két találkozó is pontosztozkodással ért véget: Nogueiras (kubai) - Juszupov (szovjet) 69 lépés után Karpov (szovjet) - Short (brit) 84 lépés után Az állás: Karpov 6 pont (8 mérkőzésből), Nunn (brit), Timman (holland) 5.5-5.5 (9-9), Vaganyan (szovjet) 5.5 (10), Nogueiras 5 (9), Szokolov (szovjet) 4.5 (8), Szalov (szovjet) 4.5 (9 - 1 halasztott), Elveszt, Juszupov, Sax Gyula 4.5-4.5 (9-9), van der Wiel (holland) 4.5 (10), Short 4 (8), Ljubojevics (jugoszláv) 2.5 (9 - 1 halasztott), Hjartarson (izlandi) 2.5 (9), Portisch 2 (8).+++
1989. június 16., péntek 09:16
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|