|
|
|
|
Antall József - nyilatkozat a France Inter rádiónak (1)
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. november 19. hétfő (MTI-tud) - Magyarország
biztonságát az európai biztonsági és együttműködési
megállapodásokban látjuk garantáltnak, és bizonyosak vagyunk abban,
hogy Európa jelenlegi fejlődése megadja ehhez a biztosítékokat. Az
alacsonyabb szinten megvalósuló katonai erőegyensúly garantálhatja
ezt a biztonságot - jelentette ki Antall József miniszterelnök
hétfőn a France Inter rádiónak adott nyilatkozatában. Az Európai
Biztonsági és Együttműködési Értekezlet csúcstalálkozójának nyitó
napján a magyar kormányfő volt ,,a nap vendége,, a legfontosabb
francia rádió reggeli műsorában.
Antall József a konferenciáról elmondotta: szerződéses megállapodásokat, az európai biztonság és együttműködés további fejlődését várja a csúcstalálkozótól. ,,A legfontosabbnak azt tartom, hogy az állam- és kormányfők mutassák meg: bíznak egymásban, és legyen ez a bizalom a csúcstalálkozó uralkodó eleme,, - közölte, hozzátéve: a mostani tanácskozás megteremtheti Európa új épületének alapjait.
A kormányfő aláhúzta, hogy Magyarország számára elválaszthatlan a politikai, katonai és gazdasági biztonság - a gazdasági bizonytalanság ugyanis politikai bizonytalanságot vonhat maga után, s ez aztán általában is veszélyeztetheti a stabilitást. A katonai biztonságról szólva megismételte, hogy a Varsói Szerződés elvesztette létalapját, katonai szervezete gyakorlatilag megszűnt, és Magyarország mindenképpen kilép abból, ha az nem szűnik meg formálisan is az év végéig. ,,A Varsói Szerződés megszűnte olyan folyamat, amelyet az európai biztonság általános érdekei szempontjait figyelembe véve kell értékelnünk,, - vélekedett. Aláhúzta ugyanakkor, hogy Magyarország megfelelő szinten kívánja tartani fegyveres erőit.(folyt.)
1990. november 19., hétfő 09:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|