|
|
|
|
Taxis tiltakozás - Pártok, szervezetek véleménye (1. rész)
|
1990. október 26., péntek - Pártok, szervezetek sokasága
tiltakozott pénteken a kormány intézkedése miatt.
A Vállalkozók Pártja egyenesen Antall József miniszterelnök és kormánya lemondását követelte. A párt véleménye szerint a kormány bebizonyította: nem képes az ország gazdasági életét megfelelően irányítani. Mind a mai napig nem készítette el azt a gazdaságpolitikai koncepciót, amely hazánk gazdasági életének határozott, gyors és szakszerű átalakítását szolgálná. A kormány intézkedései sorozatban nehezítik a mindennapi életet, növelik az inflációt. A kormány nem képes megoldani azt a feladatot, amelyre vállalkozott, nem képes kiutat mutatni a válságból.
A Vállalkozók Pártja felkéri a köztársasági elnököt és a Parlament elnökét, hogy hívjanak össze rendkívüli Országgyűlést, a parlament tárgyalja meg a súlyos válsághelyzetet. Hazai és külföldi szakértők bevonásával dolgozza ki az ország kétéves megmentési programját, ennek végrehajtására nevezzen ki olyan szakértői kormányt, amely felül tud emelkedni a jelenlegi pártharcokon és képes kizárólag az ország érdekét szolgálni.
A Magyar Szocialista Munkáspárt Horváth Balázs belügyminiszter, Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter, Rabár Ferenc pénzügyminiszter azonnali lemondását és az üzemanyagárak visszaállítását követelte. Az MSZMP ügyvezető titkárságának álláspontja szerint az Antall-kormány lépése lehetetlen helyzetet teremt több millió bérből és fizetésből élő számára, nyomorba kényszeríti a nyugdíjasokat, tönkre teszi a vállalkozókat, újabb csapást mér az iparra, a mezőgazdaságra. Az MSZMP támogatta a taxisok követeléseit, és elítélte, hogy a kormány erőszak alkalmazásával fenyegetőzött. Annak az álláspontjának adott hangot, hogy nem anarchiára, hanem széles körű népi összefogásra van szükség.
A Független Magyar Demokrata Párt elnöksége rendkívüli ülésén egyértelműen a kormányt tette felelőssé a kialakult helyzetért. Egyben hangsúlyozta: az ország közlekedésének megbénításáért felelősök esetében le kell vonni a személyi konzekvenciákat, és a tárgyalások idejére fel kell függeszteni a benzináremelést. Az elnökség leszögezte: a kormánynak nem ez az első hibás döntése, de ez után már felmerül a kérdés, hogy alkalmas-e a további bizalomra. (folyt.köv.)
1990. október 26., péntek 16:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|