|
|
|
|
Koszorúzási ünnepség Nagy Imre kaposvári szülőházánál
|
1990. október 22., hétfő - Nagy Imre kaposvári szülőházánál
koszorúzási ünnepséggel emlékeztek meg hétfőn az 1956-os forradalom
34. évfordulójáról. Déli 12 órakor harangzúgással és katonai
tiszteletadással fogadták Göncz Árpád köztársasági elnököt, aki a
Himnusz elhangzása után elsőként koszorúzta meg a Május 1. utca 77.
számú ház falán a mártír miniszterelnök emléktábláját.
Rövid beszédében Göncz Árpád felidézte a történelem szülte államférfi életútját, aki emberségével és magyarságával tanúságot tett arról, hogy nehéz időben képes a népet szolgálni. Meggyőződése mellett a végsőkig kitartva, a népért áldozta életét, ezért marad az idők végezetéig 1956 forradalmának és szabadságharcának jelképe. Nagy Imrével együtt mindazok emlékének áldozunk - mondta a köztársasági elnök -, akik 34 éve talpra ugrottak Magyarországért, a magyar népért.
A méltató szavak után Nagy Erzsébet és fia helyezte el az emléktábla alatt a család koszorúját, majd az egykori harcostársak nevében a Történelmi Igazságtétel Bizottsága és a Politikai Foglyok Szövetségének képviselői rótták le kegyeletüket. Ezt követően a szülőváros és Somogy megye, az országgyűlési pártok helyi szervezetei, a kaposvári fiatalok és a fegyveres testületek képviselői koszorúztak.
A forradalom kaposvári eseményeinek egyik vezető egyénisége, Kunszabó Ferenc emlékidéző beszéde után Király Béla országgyűlési képviselő, az 1956-os nemzetőrség főparancsnoka szólt az ünnepség több mint ezer résztvevőjéhez. Győzedelmes forradalomként emlékezett meg a 34 évvel ezelőtti napokról, amelyet csak külső erővel és átmenetileg tudtak leverni, s amelynek egyenes folytatása a napjainkban zajló békés és csendes forradalom. Érthetetlen azonban - mondta Király Béla -, hogy az ,56-os lelkesedés helyett miért kíséri napjaink vértelen rendszerváltását egyre nagyobb apátia, kiábrándultság és érdektelenség. A lehetséges okok közt említette, hogy az elmúlt rendszer megfosztotta a jövőtől a mai közép- és idősebb generációt. Ezért főként a fiatalságtól remélhető, hogy győzelemmé tegye 1990-et is. A forradalom évfordulója ezentúl legyen a polgári és honvéd ifjúság ünnepe - ajánlotta a nemzetőrség egykori főparancsnoka.
A beszéd után Király Béla - az általa vezetett Atlanti Kutató és Kiadó Társulat ajándékaként - 1956 eseményeit hitelesen bemutató könyveket adott át a kaposvári felsőfokú és középiskolák tanulóinak.
Az ünnepség a Szózat hangjai után a honvéd alakulat díszmenetével ért véget. (MTI)
1990. október 22., hétfő 15:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|