|
|
|
|
Göncz Árpád nyilatkozata (1. rész)
|
1990. október 3., szerda - Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság
elnöke független értelmiségiek hozzá intézett nyílt levelére
reagálva szerdán nyilatkozatot adott a sajtó képviselőinek a
Parlamentben. Mint ismeretes, 100 magyar értelmiségi a kereszténység
és a magyarság szellemében tiltakozott az ellen, hogy: ,,bárki
bárkit önkényes - ,,faji,, , felekezeti stb. - szempontok szerint a
nyilvánosság előtt ki akarjon rekeszteni az ország egyenrangú
állampolgárai közül,,. Kérték a Magyar Köztársaság elnökét,
nyilvánítsa ki, hogy ez az ország több csonkítást már nem tud
elviselni, és tűrhetetlen, hogy ezt most itthon kíséreljék meg.
Göncz Árpád elöljáróban leszögezte, hogy a levél végkövetkeztetéseivel teljes mértékben egyetért, majd a többi között elmondta:
- Az aláírók olyan emberek, akik az életükkel tettek tanúbizonyságot arra, hogy magyarok és a magyarság ügyét magukénak érzik, felelősen gondolkodnak róla. Nem az antiszemitizmus ellen szeretnék most szólni, mert én az egész ügyet többnek érzem. Öngyilkos jelentőségűnek tartom ezt a vitát és szimptomatikusnak a magyarságra nézve. Ez egy véres, gyilkos vita, amely azzal fenyeget, hogy a Magyar Írószövetséget szétrobbantja, a magyar értelmiséget megosztja. Ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak.
- A legnagyobb bajnak azt tartom, hogy amin a vita megindult az körülhatárolhatatlan valami, egy fantomkérdés. (folyt. köv.)
1990. október 3., szerda 17:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|