|
|
|
|
Augusztus 20-i események, programok
|
1990.augusztus 14., kedd - Az államalapító Szent István
király ünnepére, az új kenyér misztériumának jeles napjára,
augusztus 20-ára készül az ország.
A program szerint az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a Csongrád Megyei Tanács és az Emlékpark Országos Bizottsága által rendezendő ünnepség reggel fél 9 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődik, majd Árpád vezér szobránál délelőtt 10 órakor nagygyűlésen szól Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke az egybegyűltekhez.
Egész napos népünnepélyt szervez a Magyar Demokrata Fórum Veszprémben és Szombathelyen; a két városban Antall József miniszterelnök mond ünnepi beszédet, reggel a veszprémi várban, déli 12 órakor pedig a Vas megyei megyeszékhely főterén.
Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek délelőtt fél 11 órakor Esztergomban mutat be istentiszteletet. Délután öt órakor pedig a budapesti Szent István Bazilikában mond misét, fölszenteli a templom Passauban öntött új harangját, amelyet a német nép ajándékozott kiengesztelésül a déli toronyból 1944-ben elvitt Szent Imre harangért, és hálából a tavalyi határmegnyitásért. A bazilikánál rendezik meg a Szent Jobb körmenetet.
A főváros ünnepi eseményeinek sorába tartozik a Magyar Honvédség tisztjeinek eskütétele délelőtt a Kossuth téren. A Hősök terén egész nap díszőrség vigyázza a Magyar Hősök emlékművét, s óránként lesz zenés őrségváltás; ugyanitt politikai és kulturális fesztivál zajlik majd. A Vajdahunyad várban a Honvédegyüttes előadja az István király intelmei című oratorikus művet. Este a hagyományos tűzijáték zárja az ünnepet. (MTI)
1990. augusztus 14., kedd 17:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|