|
|
|
|
Megkezdődött az 5. Magyar Nagydíj (3. rész)
|
A délelőtti másfél órás szabadedzés kisebbfajta szenzációval szolgált: a 26 éves francia Jean Alesi érte el a legjobb köridőt. A Tyrrell pilótájának - aki csak a 18. vb-futamán vesz részt - fantasztikus száguldása azért nem teljesen váratlan, hiszen a szakemberek közül többen jelezték előre: a rendkívül tehetséges, időnként vakmerő autósnak kedvez a Hungaroring vonalvezetése. Ezen a pályán ugyanis a sztárcsapatok, így a Ferrari, a McLaren, a Williams és a Benetton nem mindig tudják érvényesíteni motorjaik nagyobb teljesítményéből adódó előnyüket.
- A Hungaroring kedvez nekünk, mert nem leszünk akkora hátrányban, mint a gyors pályákon - vélekedett Ken Tyrrell, a Tyrrell csapatfőnöke. - Nagyon készülünk erre a versenyre, szerintem jó esélyünk van a pontszerzésre. Alesit egyébként a negyedik-ötödik, a japán Nakajimát pedig a hetedik-nyolcadik helyre várom. Alesi - akit több csapat is szívesen szerződtetne, de állítólag ő mégis a Williamshez tart - az utolsó, 18. körében repesztett a leggyorsabban, s egyedüliként a mezőnyben az 1:20 perces bűvös határon belül, 1:19.528 alatt teljesítette a 3968 métert.
Úgy tűnik, hogy két versenyzőnek, az olasz Gabriele Tarquininek és a világbajnoki címvédő francia Alain Prostnak gondjai lehettek a kocsival, mert csak három, illetve hat kört futottak. Ezzel szemben a tavalyi magyarországi futamon győztes brit Nigel Mansell 26 alkalommal száguldotta végig a csaknem négykilométeres aszfaltcsíkot. Prostnak be is kellett érnie a 9. legjobb időeredménnyel, míg Mansell - Alesi és a brazil Ayrton Senna (ő eddig mindig dobogós volt a Hungaroringen, egyszer nyert, háromszor pedig második lett) - mögött a harmadik leggyorsabb kört könyvelhette el.
A délelőtt krónikájához tartozik még, hogy az ausztrál David Brabham egy ízben megpördült, s ettől olyan zavarba jött, hogy métereken keresztül a mezőnnyel szemben autózott. A furcsa irányváltásból szerencsére nem kerekedett nagyobb kalamajka... (folyt.köv.)
1990. augusztus 10., péntek 13:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|