|
|
|
|
Európai hőhullám
|
London, Amsterdam, 1990. augusztus 3. péntek (Reuter/AFP/AP) -
Spanyolországban öten meghaltak, Görögországban száz éve nem
tapasztalt szárazság pusztít, Londonban pedig a rekordhőségben két
napja ,,rendetlenkedik,, a Big Ben, a parlament 130 éves toronyórája.
A légszennyezésnek, viharoknak, háborúknak ellenálló legendás óra szerdán pontban 16.20-kor leállt. A szakemberek három órai munkával kijavították a hibát, amit az évtizedek óta nem tapasztalt forróságnak tulajdonítanak, de csütörtökön ugyanabban az időpontban ismét megmakacsolta magát Big Ben. Londonban csütörtökön 34 fokot mértek.
A spanyolországi Andalúziában június vége óta immár másodszor szökött a hőmérő higanyszála 44 Celsius fok fölé. A térségben három halálos áldozata volt a hőségnek, két ember pedig az északnyugati Vigo városban lett a hőhullám áldozata.
Jóval 30 fok felletti hőmérsékletet mértek a napokban Hollandiában és Franciországban is. Görögországban a csapadék hiánya okoz egyre komolyabb gondokat: a vízhiány már Athén vízellátását fenyegeti. A hatóságok előkészületeket tettek, hogy szükség esetén óriás tartályhajókkal szállítanak vizet a fővárosba, ha kifogynak a készletek.
Olaszországban az év első felében 40 százalékkal kevesebb csapadék esett az elmúlt harminc év átlagánál, és a nyári hőmérséklet is négy fokkal magasabb volt az átlagos 30-31 foknál. Portugáliában és Spanyolországban súlyos problémát jelentenek a szárazság nyomán keletkező erdőtüzek: Portugáliában június közepe óta 25 ezer hektárnyi terület vált a lángok martalékává.
Belgiumban hatóságilag betiltották a kertek öntözését, az autómosást és a magánuszodák feltöltését, az angliai Colchester állatkertjének vezetői pedig azt kérték a látogatóktól, hogy hozzanak friss leveleket Taniának és Zolának, a két bébielefántnak, mivel a szárazságban tönkrement az állatoknak szánt takarmány.+++
1990. augusztus 3., péntek 08:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|